A lengyel Echo Investment 40 milliárd forintos beruházás keretében bevásárló- és szórakoztató központot épít az általa megvásárolt 6,8 hektárnyi területen a Bosnyák tér közelében. A komplexum a Csömöri út, Rákospatak utca, Bosnyák utca és a Mosztár utca által határolt területen helyezkedik el.
A Világgazdaság szerint az építkezéshez szükséges engedélyeket 2008-ig szeretnék beszerezni, majd 2010-ben át is adnák a komplexumot. Az engedélyek beszerzéséig az Echo Investment saját forrásból finanszírozza a kiadásokat, összességében azonban előreláthatólag 80%-os lesz a hitelarány.
A zuglói önkormányzat a terület eladásával 4 milliárd forintot keresett, de szeretnének 1,5-2 milliárdért egy kulturális és sportközpontot is építeni. A Bosnyák téri piac a beruházások megvalósulása ellenére is megmarad.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







