A hétvégén Nagy-Britanniában is megtalálták a madárinfluenza vírus halálos törzsét. A kórokozó dél-amerikai papagájokkal érkezett, melyeket karanténban tartottak. A szigetország javasolta, hogy az egész unióra kiterjedően tiltsák meg a vadon élő madarak importját. Az EU vezetői mérlegelik a javaslatot.
A hétvégén azonosították a madárinfluenza H5N1 törzsét a Nagy-Britanniában elpusztult szurinami papagájokban. A dél-amerikai állatokat a beszállítás után karanténban tartották (kb. 300 madár).
A vírus azonosítása után az ország kezdeményezte, hogy teljes importstopot rendeljen el az unió a vadon élő madarak importjára. Az unió illetékes szervei ma és holnap tárgyalnak a javaslatról, Németország már jelezte, hogy támogatja az indítványt. Egy ilyen intézkedés bevezetése ugyanakkor kockázattal is jár, hiszen nagy valószínűséggel a feketekereskedelem megélénkülését okozhatja. Ezáltal a nem ellenőrzött import mérete többszörösére növekedhet.
A brit The Telegraph becslése szerint évente kb. 500,000 madarat visznek be Nagy-Britanniába, melynek fele csempészáru.
Tavaly októberben már azonosították két sasban a madárinfluenzát, melyek Thaiföldről érkeztek a brüsszeli repülőtérre illegális módon.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Biztosság korábban megtiltotta a szárnyasok importját Romániából, Thaiföldről és Törökországból. Jelenleg folyik a horvát importstop előkészítése.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







