Kormánykörökből származó elképzelések szerint csökkentenék az egykori pártállami vezetők juttatásait. A tervek kapcsán vallott nyugdíjáról Szűrös Mátyás volt ideiglenes köztársasági elnök is.
Szűrös Mátyás, volt ideiglenes köztársasági elnök, a Központi Bizottság külügyi osztályvezetője, egykori moszkvai nagykövet a Borsnak a napokban úgy fogalmazott: meglepődne, ha az ő nyugdíját piszkálnák.

Szűrös Mátyás
- Én nem voltam belpolitikailag döntéshozó pozícióban. Természetesen híve vagyok, hogy igazságot kell szolgáltatni, de a nyugdíjakat egyéni alapon vizsgálják - mondta Szűrös, aki 180 ezer forint javadalmazást kap.
Havi 180 ezer forintjával egyből az első helyre ugrott a Pénzcentrum.hu celebnyugdíjasainak listáján, megelőzve a sokáig első helyen szereplő Vágó Istvánt.
Csökkentenék a nyugdíjakat
Kedden az előző rendszer vezetőinek járó nyugdíjak csökkentéséről egyeztettek egymással a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP képviselői a Parlamentben. A csökkentés szükségességében egyetértettek a frakciók, a módjáról azonban egyelőre nem született megállapodás. A Fidesz korábban a jóvátételi adó lehetőségét vetette fel, a többi képviselőcsoport azonban nyugdíj-újramegállapítást tartana jónak. Vitás kérdés a személyi kör is.
A találkozót kezdeményező Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, szándékaik szerint azok nyugdíját érintené "pénzügyi következmény", akiknek megélhetését az MSZMP-ben hivatásszerűen betöltött vezető tisztségük biztosította, és érdemi döntéshozók voltak. A politikus az egyedi elbírálást támogatja, a kollektív bűnösség kimondását nem.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A nyugdíjcsökkentés technikai kivitelezéséről, így az adóztatásról vagy a nyugdíjak újbóli megállapításáról, kész egyeztetni a Fidesz.
Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja figyelemelterelésnek tartja az előző rendszer vezetőinek járó nyugdíjak csökkentéséről szóló egyeztetést. A politikus - aki az MTI kérdésére beszélt erről szerdai sajtótájékoztatóján - azt mondta: az 1990 előtt az apparátusban dolgozók a munkájukat végeztek, és jövedelmükből járulékot vontak, ugyanúgy mint mindenki mástól.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







