7 °C Budapest

Drága új világ jön augusztustól: így fizetsz Te is a Varga-csomagért

Pénzcentrum
2013. június 21. 11:33

3240 forintba kerülhet nekünk a tranzakciós illeték emelése évente, ha a bankok újra egy az egyben áthárítják a díjat. Ennyit kell befizetni az államkasszába, ha 60 ezer forint készpénzt veszünk fel, egyszer utalunk, befizetjük a rezsit és egyébként minden mást a legolcsóbb módon kártyával fizetünk. Egy teljes család, mely két keresőből él, ennek az összegnek valószínűleg közel a dupláját fizeti majd, mint ahogy lényegesen több illetéke keletkezhet azoknak, akik 200 ezer forintnál többet keresnek.

A készpénzfelvételhez kapcsolódó illetéket 6 ezrelékre, míg az általános elektronikus pénzmozgások sarcát 3 ezrelékre növeli a kormány az eddigi 3, illetve 2 ezrelékről. Az adó bevezetésekor is áthárították ezt a költséget a bankok, most sem várunk mást. Kérdés, hogy mikor és mennyit fizetünk majd? Egy 200 ezer forintos kereset esetén például 3 240 forintot évente, amit nem is igazán tudunk lejjebb faragni, a Pénzcentrum véleménye szerint a valóságban ennél csak magasabb lesz az éves plusz adóteher.

A legolcsóbb számlacsomagot keresed? Nézd meg hol találod a BankRáció.hu-n. 

Évente szinte mindenkinél előfordul, hogy szüksége van nagyobb összegű készpénzre. 100 ezer forint felvétele - ami csak egy kisebb nyaralásra elég - 600 forint illetékkel jár. Több banknál is fix díjas a készpénzfelvétel, ami arra ösztönözheti az ügyfeleket, hogy egyszerre nagyobb összeget vegyenek le a számlájukról, szinte mindenre felkészülve. A legnépszerűbb számlacsomagok esetén feltételezett díjváltozásoknál nem számoltunk ezzel, de valószínűleg ezek a fix díjak is nőni fognak augusztustól, így a nagyobb összegű készpénzfelvételek egyre rendszeresebbek lehetnek. Ráadásul a megtakarításokat egyre kevésbé éri meg a bankban tartani, hiszen nem csak a kamatok csökkennek, a megtakarításra is jön egy új 6 százalékos adóteher az EHO bevezetésével.

Mit is jelent a betétekre kirótt új adó? Lecsap a kormány a megtakarításokra

Maradhat az ingyenes kártyás vásárlás?

A legtöbb banknál az illeték bevezetése után is maradt az ingyenes kártyás vásárlás. Egyszerűen azért, mert a bankoknak is ez a legolcsóbb tranzakciós forma, amit érdemes valamilyen módon támogatni a többivel szemben. Ez továbbra is igaz és az 1 ezrelékes adóváltozás sem tűnik olyan mértékűnek, ami indokolná az ingyenesség megszüntetését, különösen a magasabb keresetű ügyfelek esetén, akik más banki termékeket is igénybe vesznek, így az átlagosnál nagyobb hasznot termelnek. A kártyás vásárlások ingyenességének megszűnése mellett szól azonban az, hogy 3 ezrelékre nőtt a készpénz és a kártya használat közötti illetékrés, ami már alapból is elég motivációt jelenthet az ügyfeleknek, hogy az olcsóbbat válasszák. Felesleges áldozatvállalás lehet tehát az illeték átvállalása a bankoktól. Mi csak a versenyben bízhatunk, ami megakadályozhatja a bankokat a díjak emelésében, ahogy az eddig is működött.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


A fenti diagramban szereplő bankok például csak kevésbé használt vagy már nem is értékesített számlacsomagok esetén tették fizetőssé a kártyás vásárlást, míg az MKB (ahol fő számlacsomagoknál is volt áthárítás) vissza is vonta a díjemelést. Még mozgalmasabb volt a tavalyi év vége, amikor a hirdetményekben több banknál is szerepelt az áthárítás, de január elsejére ezek szépen kikoptak és gyakorlatilag egy jelentős bankszámlacsomag sem volt, ahol fizetni kellett volna januártól.

Hasonló tapogatózás indulhat el most is a bankok között, aminek az eredménye akár az is lehet, hogy már a boltban is fizethetjük az illetéket, és nem az emeléssel egyenértékű 1 ezreléket, hanem 3-at.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem