Fontos változás a felsőoktatási intézményeknél: minden jelentkezőnek tudnia kell erről
Az Oktatási Hivatal bejelentette, hogy meghosszabbított határidővel lehet hitelesíteni az E-felvételiben.
Az Oktatási Hivatal bejelentette, hogy meghosszabbított határidővel lehet hitelesíteni az E-felvételiben.
Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba, meghosszabbították a felvételit egy szolgáltatói hiba miatt.
A jelenléti oktatás főszabályától egyes kurzusok tekintetében a dékán eltérhet.
Évente kb. 15 ezer magyar diák dönt úgy, hogy a felsőoktatási tanulmányait egy külföldi intézményben kezdi meg: de miből fedezik ezt a szülők?
Visszaesett a népszerűsége az esperanto nyelvnek, már alig vizsgáznak belőle, és egyben ebből is buknak a legtöbben.
Kezd magához térni a nyelvoktatási piac, de a jelek szerint még mindig messze van az alagút vége. Közel se jelentkeznek annyian a nyelvvizsgákra, mint a pandémia előtt.
A pénteken megjelent legújabb rendelet gyakorlatilag megtiltotta a szakszervezeteknek, hogy valódi sztrájkot szervezhessenek az iskolákban, szembemegy a sztrájkjoggal.
Egészen új szabályok léptek életbe idéntől.
Angol nyelvű vitaversenyt rendeztek magyar középiskolásoknak.
A vizsgákat a koronavírus-járvány miatt a már bevált védelmi intézkedések alkalmazásával szervezik meg idén is.
Több gimnázium is bejelentette, hogy kik számíthatnak arra, hogy behívják őket a szóbeli felvételire. Mutatjuk az iskolák ponthatárait!
Több nyelvvizsgaközpont emelt az árain: most kiderül, hogy a különböző helyeken milyen áron hirdetnek B2 és C1 szintű nyelvvizsgákat.
Közben egy végzős osztály petíciót indított a szóbelik törléséért, eddig 12 ezren csatlakoztak hozzájuk.
Fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
A végzős középiskolásoknak természetesen még mindig ingyenes, azonban annak, aki esetleg újra érettségizne, vagy szintemelőt tenne, fizetnie kell.
A meghirdetett képzésekre február 15-én éjfélig lehet jelentkezni a felvi.hu E-felvételi menüpontjában.
A LIGA Szakszervezetek alapvető fontosságúnak tartja a pedagógusok – hivatásuk jelentőségéhez mért – megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülését.
Több mint 20 ezer pedagógus vett részt a mai figyelmeztető sztrájkon a szakszervezetek előzetes becslése szerint.
Mindenhol lesz gyerekfelügyelet, így egyetlen gyerek sem marad tanár nélkül.
Január 31-én, hétfőn országos sztrájkra készülnek a pedagógusok. Kérdése4s azonban, jogerőre emelkedik-e a már decemberben meghirdetett munkabeszüntetésre vonatkozó igény.
A koronavírus 5. hulláma miatt új tanulmányi és vizsgaszabályozást adott ki az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) - értesült hallgatói forrásból a Pénzcentrum.
Már az iskolára készülnek az SMA-s Zente szülei. A 4 éves kisfiú külön fejlesztésre jár, és otthon is sokat foglalkoznak vele.
Náluk 24 321 fővel nőtt szerdára virradóra a fertőzöttek száma. Náluk 24 321 fővel nőtt szerdára virradóra a fertőzöttek száma. A tendenciák alapján már mi sem vagyunk messze ettől.
Ahogy elindult a világjárvány, szinte berobbant az online oktatás, amely nem csak az iskolai távoktatást foglalja magába, hanem a különféle tanfolyamokat is.