A felvételi teljes folyamata online zajlik, a jelentkezést pedig határidőig hitelesíteni is kell.
Alig több, mint 50 ezer hely van, miközben tavaly csaknem ennek hatszorosa volt az egyetemisták létszáma.
55 ezer kollégiumi férőhely áll rendelkezésre Magyarországon, pedig már tavaly is 294 ezren jártak egyetemre - írja a Népszava. A lap megjegyzi, hogy ez az adat azt is jelenti, hogy jelenleg az egyetemisták és főiskolásoknak mindössze 20 százaléka költözhetne be kollégiumba.
A felsőoktatási ponthatárokat július 21-én hirdették ki, az egyetemek ezután szokták meghirdetni a kollégiumi beköltözés lehetőségét is. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége szerint a túljelentkezés minden évben 130 százalék felett van, és ez idén sem lesz másképpen - nem függetlenül az egyre dráguló albérletáraktól. Igaz, most valószínűleg a kollégiumi helyek bérleti díjak is magasabb lesz a megszokottnál: a rezsiköltség ezekben az épületekben is nőni fog, így valószínűleg már a múlté lesz a 9 és 17 ezer forint közötti kollégiumi ár (ennyiért az ELTE kollégiumiban lehet helyet bérelni egy hónapra).
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







