A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
Lesújtó kórkép a magyar közoktatásról: nem titok, durva negatív rekordot hozott a tavalyi tanév
A 2023/2024-es tanévben több mint 4200 elsős gyermek kényszerült évismétlésre, ami kiugróan magas arány a többi évfolyamhoz képest. A jelenség hátterében a korai iskolakezdést előíró kormányzati szabályozás állhat - derül ki az Eduline cikkéből.
Az Oktatási Hivatal adatai szerint a 2023/2024-es tanévben 4275 első osztályos tanuló kényszerült évismétlésre a 95169 főből, ami 4,5 százalékos arányt jelent. Ez jelentősen meghaladja a többi évfolyam mutatóit, ahol az évismétlési arány mindössze 0,7-2 százalék között mozog.
A statisztikák részletesen mutatják az évfolyamismétlők számát:
- második osztályban 1253 fő (92954 főből),
- harmadikban 787 fő (89496 főből),
- negyedikben 772 fő (96963 főből),
- ötödikben 1381 fő (94817 főből),
- hatodikban 1409 fő (85086 főből),
- hetedikben 1617 fő (80431 főből),
- nyolcadikban pedig 631 fő (77550 főből).
A magas bukási arány az elsősök körében vélhetően összefüggésben áll azzal a kormányzati intézkedéssel, amely szerint a hatodik életévüket augusztus 31-ig betöltő gyermekeknek kötelező megkezdeniük az iskolát, kivéve ha a szülők külön kérvényezik az óvodában maradást.
Ez a szabályozás azt eredményezheti, hogy számos olyan gyermek kerül iskolába, aki még nem iskolaérett, és jobban járna egy további óvodai évvel. A jelenlegi tanévben a szülőknek várhatóan 2026 január közepéig lesz lehetőségük kérvényezni gyermekük óvodában maradását.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








