11 °C Budapest
A computer programmer or hacker prints a code on a laptop keyboard to break into a secret organization system.

Tovább dagad a botrány a KRÉTA-ügyben: tudtak arról, hogy feltörték a rendszert

2022. november 9. 09:43

Szeptemberben adathalász támadás érte a KRÉTA fejlesztőcégét, az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t. A támadó a közoktatás minden intézményében kötelezően használt állami adminisztrációs rendszer szinte minden adatához hozzáférhetett, így diákok személyes adataihoz is, de nemcsak ezeket, hanem a cég más adatbázisait és a forráskódokat, illetve a fejlesztők belső kommunikációját is megszerezték.

A KRÉTA rendszert még szeptemberben törték fel, a hackerek ezzel lényegében hozzáfértek a magyar közoktatásban tanuló valamennyi diák adataihoz. A fejlesztőcég tagadni próbálta az esetet. Egy hekker által küldött bizonyítékokból derült ki az is, hogy a cég tudott arról, hogy feltörték rendszerüket, ezzel pedig hozzáférnek a magyar közoktatásban tanuló diákok érzékeny adataihoz.

A hekker a Telexnek azt írta, hogy az akciójukkal a magyar rendszerek rossz állapotát akarták bemutatni, és a támadással tiltakoznak a problémák ellen, de személyes adatokat nem tesznek közzé, mert nem akarnak ártani a diákoknak. Egy kiberbiztonsági szakértő szerint a nyilvánosságra került információk alapján a fejlesztőcégnél súlyos biztonsági mulasztások merülnek fel. Szerinte ez lehet a GDPR-éra legdurvább adatvédelmi incidense. Az adatvédelmi hatóság hivatalból eljárást indított az ügyben. Az adatvédelmi szakértő szerint súlyosbító körülmény lehet, hogy a cég senkinek nem szólt a történtekről.

Helló, eKRÉTA! Sajnálatos módon a »profi« rendszereiteket sikeresen feltörtük, rengeteg adatot megszereztünk, köztük: forráskódok, adatbázisok, és még sorolhatnám! […] Mellesleg köszönjük a nagyon fontos, informatív Slack-beszélgetéseket, az újságíróknak biztos tetszeni fog, hogy a rendőröknek hamisítotok, stb

– ez az üzenet a KRÉTA közoktatási adminisztrációs rendszert fejlesztő cég, az eKRÉTA Zrt. egy belső kommunikációs felületén köszöntötte a dolgozókat, miután a céget adathalász támadás érte: egy átverős emailben az egyik projektvezető rákattintott egy fertőzött linkre, és a támadók hozzáférést szereztek a rendszereikhez, többek között a KRÉTA által kezelt adatokhoz, illetve a fejlesztői adatbázisokhoz és kódokhoz is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem