Ahol a tudás és az innováció biztonságban van, ott bátrabban születnek új megoldások, versenyképesebb vállalkozások és magasabb hozzáadott értékű munkahelyek - mondta Kapitány István.
A kormány úgy számol, hogy 2024-ben már csak 6 százalék lesz az éves infláció, szóval ekkora emelésre számíthatnak a nyugdíjasok január elsejével. Ami aggasztóbb, hogy a nyugdíjkassza hiánya a kormányzati számítások szerint évről évre nőni fog.
A napokban jelent meg Magyarország legújabb konvergenciaprogramja, amely összefoglalóan mutatja be a kormány legfrissebb gazdasági feltételezéseit, a Portfolio pedig arról ír, hogy a dokumentumból az is kiderül, 2024-ben mekkora nyugdíjemelésre számíthatnak az idősek. A kormány továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy idén 15 százalékos lesz a hívi infláció, holott az elemzők immár inkább 20 százalékot közelítő drágulásra számítanak.
A dokumentum szerint a kabinet úgy számol, hogy
2024-ben már csak 6 százalék lesz az átlagos infláció, vagyis a nyugdíjasok is ekkora emelésben részesülhetnek jövő január elsején.
Az elemzés sorra veszik az állami nyugdíjkiadások, egészségügyi, tartós ápolási és oktatási kiadások hosszú távú GDP-arányos értékét is, egészen 2070-ig kivetítve. Ezek szerint az állami nyugdíjkiadások most látott 8-9 százalékos GDP-arányos értéke
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- 2040-re 9,7 százalékra,
- 2050-re 11,2 százalékra,
- 2060-ra 11,9 százalékra,
- míg 2070-re 12,4 százalékra emelkedik.
Mindennek oka, hogy egyre magasabb lesz a nyugdíjasok aránya az őket eltrartó dolgozókkal szemben. Viszont eközben 2019-ben mért 7,7 százalékos GDP-arányos nyugdíjbiztosítási járulékbevételei arányszám 2030-ra 7,4 százalékra csökken és az előrejelzés szerint 2070-ig itt is marad.
Azaz a kormány úgy számol, hogy a nyugdíjkassza GDP-arányos hiánya folyamatosan nőni fog egészen 5 százalékig. A hiányzó összegeket a kormány a központi költségvetésből pótolja, de ha ez egyre nagyobb mértékű, akkor a költségvetésnek más kiadási célokat kell hanyagolnia, évről évre - teszi hozzá a Portfolio.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








