9 °C Budapest

Megszólalt a befektetési szakértő: azért a tartós hegymenet még odébb lesz

2020. május 20. 12:56

A gazdaság újraindítása és a készülő mentőcsomagok miatt drágulás van a piacokon, a szereplők pedig már a második negyedév várhatóan kiábrándító számait is "elengedték". A tartós hegymenetre viszont korai lenne nagy összeget tenni, mivel két tényező nagyon bizonytalanná teszi a következő időszakot - derül ki Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatójának összeállításából. Az egyik a vakcina kérdése, illetve újra az asztalon van az amerikai elnökválasztás. Ezek óvatosságra intenek.

Az utóbbi napokban hosszú tömött sorok alakultak ki a befektetési piacokon, köztük a tőzsdéken, és az árfolyamok szépen felfelé meneteltek. Mindez több tényezőnek köszönhető, részben a járványhelyzet miatt korábban bevezetett korlátozások enyhítésének, ezzel összefüggésben a gazdaság - köztük a különböző üzemek, gyárak - fokozatos újraindításáról szóló híreknek. "Ugyancsak hozzájárult a derűlátó helyzethez, hogy egy 500 milliárd eurós uniós mentőcsomagot raknak össze a járvány okozta negatív hatások kompenzálására. Közben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, Jerome Powell lényegében azt mondta, végtelen a mozgástér a gazdaság élénkítésére" - értékelte az utóbbi napok néhol euforikus piaci hangulatát Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Mindezek kétségtelenül jó hírek és már azzal is megbékéltek a piaci szereplők, hogy a második negyedévről borzalmas számok jönnek. "A mostani optimizmus még mindig kicsit túlzónak mondható, mert vannak bizonytalanságok a jövőre nézve" - tette hozzá a szakembere. Alapvetően két fontos tényező van, amelyek jelentősen befolyásolhatják a hangulatot a következő időszakban. "Egyrészt az, hogy folynak a vakcinafejlesztések és vakcinakísérletek, de még úgy tűnik, odébb van a megoldás.

Nem tudni mikor lesz kész az ellenszer. Most pedig azok a hangok kezdenek felerősödni, amelyek szerint, ha meg is lesz a vakcina, akkor abból több milliárd darab kell ahhoz, hogy világszerte védettségről beszélhessünk. Ez pedig még arrébb lehet. Márpedig a járvány gazdasági kockázata csak a védettséggel küszöbölhető ki" - mondta a szakember.

A vakcinakérdés mellett az amerikai elnökválasztás és annak gazdasági vetületei is nagyon jelentős bizonytalanságot okoznak. Ez már a járvány előtt is beláthatatlan tényező volt, de a koronavírus okozta helyzet miatt sokan megfeledkeztek róla, most viszont újra előjött. Ráadásul a járvány is szerepet kap a választásban. Vagyis mindkét jelölt a kampányában Kína-ellenes szólamokkal próbálkozik majd. Emiatt kiújulhat a két ország közötti kereskedelmi háború, ami a világgazdaságnak, a cégeknek, a piacoknak nem lesz jó.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"Ezek mellett persze más területekről is érkezhetnek jó és rossz hírek, mindenesetre továbbra is indokolt az óvatosság, bármennyire vonzóak sokszor az 1-2 nap alatt látott kiugró drágulások" - mondta a K&H Alapkezelő szakértője. Hozzátette, hogy az inflációval együtt számolva a mostani kilátások alapján szinte csak a részvénypiacon lehet inflációval korrigált hozamot, azaz reálhozamot elérni. Ott viszont továbbra is csak apránként érdemes vásárolni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem