A bankautomatákat is megtámadta a zsarolóvírus

2017. május 17. 16:32

Még mindig terjed a zsarolóvírus, ugyan lassul az üteme. Ami viszont igazán nagy okot ad a félelemre, hogy még a biztonságosnak hitt cégeket is megtámadta, például a bankokat.

A hatalmas kijelzők mögött, és a bankautomaták belsejében gyakran csak egy windowsos gép van, amire úgy vannak rácsatlakoztatva az általunk látott eszközök, mint egy billentyűzet, vagy egér. Az automatákat célzó vírusok kétezres évekbeli nagy divatja után az összes gyártó nekilátott biztonságosabb, az alkatrészeket titkosított csatornán összekötő rendszereket építeni. Még így is megesik azonban, hogy egy bankautomata támadható marad - írja a fintechradar.hu

Az eddigi értesülések szerint a WannaCry kártevő legalább három országban vont ki a forgalomból ATM-eket. A Reserve Bank of India arra intette az indiai bankokat, hogy az XP-alapú készülékeiket kapcsolják ki addig, amíg fel nem telepítették rájuk a Microsoft által a hétvégén kiadott rendkívüli javítófoltot. Egyelőre nem tudni, hogy hány XP-s automata üzemel Indiában, de az kellően ijesztőnek hangzik, hogy a gépek hetven százaléka még a hárommal korábbi Windows-variánsra épül. A Finextra azt is tudni véli, hogy a Windows XP támogatásának megszüntetésekor 2013-ban 34 ezer bankfiók informatikai rendszere vált sebezhetővé.

Az informatikai újításokban hagyományosan erős spanyol BBVA-t és a Santandert is megfertőzte a kártevő a spanyol sajtó hírei szerint. Az El Periodico szerint mindkét pénzintézet informatikusai dolgoznak a fertőzés felmérésén. De legalább azt elmondhatják magukról ezek a bankok, hogy az ATM-jeik nem hirdették a zsarolóvírus előretörését. A legrosszabbul a Bank of China jött ki az ügyből, le kellett állítani az ATM-eket, amíg a bank informatikusai nem kezelték a problémát.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 16. 19:13
A budapesti Városházán adták át hétfőn a Csengery Antal-díjat. Ismert tévés műsorvezető és bezárt sz...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29