Klein Dávidról egy teljes napig semmit nem lehetett tudni, de most már biztonságban van és pihen.
Új biztonsági funkcióval bővült a Revolut: a felhasználók már napi költési limiteket is beállíthatnak a bankkártyás fizetésekre, készpénzfelvételre és átutalásokra. Az újítás nagyobb védelmet nyújthat a csalásokkal szemben, hiszen egy ellopott vagy illetéktelenül használt kártyával így jóval kisebb összeghez férhetnek hozzá a bűnözők.
A Revolut új biztonsági funkciót vezetett be: a felhasználók már nemcsak havi, hanem napi költési limiteket is beállíthatnak. Ez azért jelentős változás, mert a korábbi, kizárólag havi kártyás limit kevés védelmet nyújtott egy esetleges csalás vagy jogosulatlan kártyahasználat esetén - írja a revb.hu.
A korábban is elérhető havi kártyalimitek továbbra is megmaradnak, de a Biztonság menüpontban megjelent egy új Limitek rész, ahol többféle tranzakcióra is meghatározható napi vagy egyéb korlátozás.
A legfontosabb újdonság a napi kártyás fizetési limit. Ez nem naptári napra, hanem gördülő, 24 órás időszakra vonatkozik. Az alapértelmezett érték 3 millió forint, amely legfeljebb 4,5 millió forintra emelhető. A limit nem egy adott bankkártyára, hanem a teljes Revolut-számlához tartozó összes kártyára együtt érvényes.
A készpénzfelvételre is új korlátozások vonatkoznak. A napi, 24 órás ATM-limit legfeljebb 1,4 millió forintra állítható. Emellett havi készpénzfelvételi limit is beállítható, amely alapértelmezés szerint 4 millió forint. Ennél magasabb összeghez külön kérelmet kell benyújtani a Revolutnak, amelyben a felhasználónak indokolnia kell, miért van szüksége a magasabb limitre. Az emelt keret 31 vagy 90 napra aktiválható. Az ilyen ellenőrzések hátterében jellemzően a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni szabályoknak való megfelelés áll.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az átutalások esetében is beállítható napi limit: alapértelmezés szerint ez 5 millió forint, de akár 500 millió forintra is emelhető. Emellett külön szabályozható az azonnali SEPA-átutalások összege is, ahol tranzakciónkénti vagy naponta megújuló limit állítható be, ráadásul a személyes és a közös számlák esetében külön-külön.
A napi kártyás költési limit bevezetése különösen hasznos lehet biztonsági szempontból. Ha valaki a megszokott napi kiadásaihoz igazítja ezt a keretet, egy esetleges kártyás csalás során jelentősen csökkentheti a jogosulatlanul elkölthető összeget. Ez egyszerű, de hatékony plusz védelmet jelenthet a mindennapi bankolásban.
Ilyen új módszerrel fosztják ki a gyanútlan autósokat: egyetlen kattintással úszhat az összes pénzed
Újabb megtévesztő SMS‑hullám érte el a magyar felhasználókat: ezúttal a „Rendőrség” nevében küldenek üzenetet







