Plusz juttatás szülinapi vagy karácsonyi ajándékra? Lehetséges!

2019. március 7. 17:30

A béren kívüli juttatások többségének adókedvezménye jelentősen csökkent év elején, ennek ellenére a hazai vállalkozások kétharmada megtartotta a cafetéria rendszert. A vállalatok harmada kedvező adózású elemek javára módosította a választható juttatásokat. Pedig vannak olyan lehetőségek, amelyek 2019-ben is megtartották adóelőnyüket - csak kevesen ismerik őket.

Az Edenred Magyarország több mint kétszáz, jellemzően 100 főnél kevesebb embert foglalkoztató cégre kiterjedő kutatást végzett, amelyből az derült ki, hogy a társaságok 56,4százaléka adott 2018-ban béren kívüli juttatást a dolgozóinak, és ezeket kevesebb mint 20 százalékuk szüntette meg. 

Azok a cégek, amelyek tavaly nem adtak külön juttatást, jellemzően idén sem fogják bevezetni ezt a gyakorlatot.

Azok a vállalkozások, ahol változtattak a meglévő juttatási rendszeren leginkább a SZÉP-kártyát részesítették előnyben. mivel ez az elem megőrizte korábbi adóelőnyét. Költségszempontból kedvező megoldás, azonban sok esetben, amikor a megélhetés része a cafetéria, ez nem megoldás. Sok helyen ugyanis nem a jóléti juttatásra van elsősorban dolgozói igény.

A SZÉP-kártya mellett azonban léteznek további kedvezményes adózású lehetőségek is, amelyek 2019-ben is megőrizték korábbi vonzerejejüket, igaz, minimális az ismertségük

 - mondta Balázs Krisztián, az Edenred Magyarország ügyvezetője. 

Ezen lehetőségek évente nyújtható összege egy háromfős család esetében meghaladhatja a 80 ezer forintot, miközben a munkáltató cég körülbelül 30 ezer forintot takaríthat meg az az adókedvezmény révén. 

Az egyik ilyen ismeretlen megoldás a csekély értékű ajándék. Az Edenred kutatásábólkitűnik, milyen kevés cég van tisztában ennek a létezésével. Pedig remek motivációs eszköz lehet, és a munkaadó maga döntheti el, mikor adja át: lehet az apropó nőnap, évforduló, születésnap, vagy akár kiegészítés a húsvéti vásárlásokhoz.

A minimálbér 10 százalékát, azaz 2019-ben a 14 900 forintot meg nem haladó, csekély értékű ajándék "egyes meghatározott juttatásnak" minősül, így a juttatónak csak 40,71százalék közterhet kell befizetnie utána. A magánszemélynekek adókötelezettségük sem keletkezik. Eddig évente háromszor lehetett élni ezzel a lehetőséggel, ez januártól évi egyre csökkent, közben viszont kibővült a juttatási viszonyok köre

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,54 százalékos THM-el, és havi 129 100 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 9,12% a THM; a Raiffeisen Banknál 9,37%; az MKB Banknál 9,4%,  a Takarékbanknál pedig 9,53%; míg az UniCredit Banknál 9,7%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni az OTP Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Korábban csak meghatározott felállásban (munkáltató-munkavállaló vagy ex-munkavállaló, szakszervezet-tag stb.) működött, 2019-től azonban ezek a megkötések megszűntek: az év elejétől bármely kifizető-magánszemély viszonylatban adható. További előnye, hogy a munkavállaló és családtagjai egyaránt kaphatnak ilyen kedvezményes adózású juttatást, így például egy háromfős család esetében évi 44 700 forint a plafon. 

Az új jogszabályi környezet is tartalmaz bizonyos megkötéseket: csekély értékű ajándék kizárólag készpénzre nem váltható eszközökön adható, és további feltétel, hogy legyen meghatározható az a termék- és/vagy szolgáltatáskör, amelyben az utalvány felhasználható. 

A juttatás adókedvezményének érvényesítéséhez kötelező nyilvántartást vezetni.

Ezen kívül létezik egy még kevésbé ismert lehetőség is: a rendezvény keretében adott ajándék. Ez a minimálbér 25 százalékáig szintén 40,71százalékos járulékteherrel adózik. Ezzel a lehetőséggel egy céges karácsonyi vacsorán vagy csapatépítésen további 37 250 forint adható.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2023. február 7. 19:13
Látványos amerikai technikai- és csapatsportok, valamint egy Emmy-díjas sporttörténelmi sorozat érke...
Bankmonitor  |  2023. február 7. 07:04
Ügyfeleink gyakran gondolják, hogy a hitelfedezeti biztosítást hamarabb meg lehet kötni, mint a bank...
Holdblog  |  2023. február 7. 06:02
A svájci luxusóragyártás szentháromságának egyik tagja, az Audemars Piguet idén 30 éve mutatta be a...
Kiszámoló  |  2023. február 5. 12:22
Az Európai Jegybank végre feléledt a Csipkerózsika álmából és jócskán az események után kullogva elk...
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

NAPTÁR
Tovább
2023. február 7. kedd
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?