1 millió forinttal is nagyot kaszálhatsz 2018-ban: ide tedd a pénzed

2018. január 3. 05:45

Befektetési szempontból 2017 azoknak kedvezett, akik nem féltek a kockázatosabb megtakarítási formáktól sem: jól teljesítettek a külföldi és a magyar részvények is, a kriptovalutákról már nem is beszélve. Ezzel szemben a kockázatkerülőbb megtakarítási formák továbbra sem váltak vonzóbbakká az alacsony kamatoknak hála, ráadásul a fokozódó infláció következtében ezekkel egyre nehezebb reálhozamot elérni. Az alábbiakban röviden áttekintjük, hogy mibe lehet érdemes befektetni 2018-ban.

Egyes befektetések esetében szinte hihetetlen haszonra tehettek szert azok, akik nem riadnak vissza a kockázattól. Erre az egyik legjobb példa a Bitcoin, amelynek árfolyama egy évvel ezelőtt még ezer dollár körül mozgott, december közepén azonban rövid ideig 20 ezer dolláros magasságban is járt. Ám más papírokkal is hatalmasat hozamot lehetett keresni, a hazai Konzum árfolyama például a 2017 év eleji 50 forintról év végére 3500 forint magasságába emelkedett.

Azonban ezen szélsőséges példák nélkül is elmondható, hogy jól szerepeltek a tőzsdék, a magyar BUX index 20 százalékot emelkedett tavaly. A magyar tőzsde legnagyobb szereplője, az OTP 8500 forint környékén kezdte az évet, az év végére pedig jócskán meghaladta a 10 ezer forintot is, amire már 10 éve nem volt példa.

A kockázatosabb papírok jó szereplése mellett tovább csökkent a kevésbé kockázatos befektetési lehetőségek vonzereje. A lakossági bankbetétek terén nem történt érdemi változás, sok esetben gyakorlatilag már nem is kapunk betéti kamatot a megtakarításaink után. A rövidebb lejáratú állampapírok kamatai is csökkentek, miközben 2018-ra 2,5 százalékos inflációt vár az MNB. Ez azt jelenti, hogy ezekkel az állampapírokkal már nem lehet reálhozamot elérni, ami újabb, korábban kockázatkerülő befektetőket terelhet a kockázatosabb megtakarítási formák felé.

Arra azonban semmiféle garancia sincsen, hogy a tavaly jól teljesítő papírok idén is megőrzik ezt a jó tulajdonságukat.

Egyrészt már most sok szakértő gondolja úgy, hogy a részvények jelentős része már túlárazott, így előbb-utóbb meg kell történnie a lufik leeresztésének. A jelenlegi állapotokat előidéző piaci környezet is változás előtt áll: a várakozások szerint emelni fogja a kamatokat a Fed, amely csökkenteni fogja a piaci likviditást.

De nem csak a Fedtől várják a monetáris politika szigorítását: valószínűleg egyre több ország jegybankja fog így tenni. A magyar jegybank ebben lemaradásban van a régió más jegybankjaihoz képest: nálunk egyelőre nem kezdődött meg a szigorítás, és nem is várják, hogy ez 2018-ban elindul.

És természetesen az idén is bármikor kibontakozhat egy olyan politikai válsághelyzet, amely komolyan befolyásolja a papírok értékét. Jelenleg a legnagyobb ilyen problémáknak Észak-Korea nukleáris fegyverkezése, valamint a kínai árnyékbankrendszer hatalmasra növekedése tűnik, de mint mindig, idén is bármikor kialakulhat egy olyan krízis, amelyre korábban senki sem számított.

Tehát mibe fektessünk 2018-ban?

Természetesen egészen más lehetőségei - és a befektetéseivel kapcsolatban sokszor egészen más elvárásai - vannak egy több tíz-, akár százmilliós megtakarítással rendelkező befektetőnek, és egy 1-10 millió forint közötti tőkével rendelkező kisbefektetőnek. Mi az utóbbi szemszögéből igyekeztünk felmérni a 2018-as lehetőségeket.

Fentebb kifejtettük, hogy a múltban elért akár jelentős hozamok sem nyújtanak garanciát a jövőre. Ennek ellenére el kell fogadnunk, hogy még az idei évben sem számíthatunk jelentősebb hozamra, ha nem vagyunk hajlandóak némi kockázatot vállalni. Amiben egyet szoktak érteni a szakértők, hogy a kisebb mértékű megtakarítások esetén is érdemes portfoliót építeni, hiszen így minimalizálni tudjuk a kockázatokat.

A portfoliónak legyen fix kamatozású, kötvény típusú lába, illetve a kockázattűrő képességtől függően lehetnek akár kockázatosabb eszközök is benne a megfelelő arányban" -

mondta el Csekő Zoltán, a CIB Alapkezelő senior portfolio managere a Pénzcentrum megkeresésére.

Hogy a portfolión belül mekkora súllyal szerepeljenek a kockázatosabb (részvény, ingatlan, nyersanyag) eszközök, az már tőlünk függ - a szakember szerint egy kockázatkerülő befektető esetén ezek aránya ne haladja meg a 20 százalékot. A kockázatot jól viselő befektető növelheti ezek arányát a portfolióján belül, de az ő esetében sem ajánlott meghaladni a 40 százalékot.

A portfolió másik felét kitevő 60-80 százalékot érdemes valamilyen alacsony kockázatú befektetési termékben, például állampapírban elhelyezni. A fentiekből kiderült, hogy a rövid lejáratú állampapírok - a kamatcsökkentések és a növekvő infláció következtében - már nem tudnak reálhozamot biztosítani, ám a hosszabb állampapírok még vonzó alternatívát nyújthatnak az óvatosabb befektetőknek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hazai alacsony kamatkörnyezet valószínűleg 2018-ban is fennmarad, mely a lakossági befektetőknél pl. a betétek árazásánál jelenik meg a legkézzelfoghatóbban. Lakossági állampapírok közül a Prémium Magyar Állampapír talán a legattraktívabb, melynek kamatozása az inflációhoz van kötve és 3, illetve 5 éves változatban is elérhető" -

mondta el Tuli Péter, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő értékesítési és termékfejlesztési vezetője a Pénzcentrum megkeresésére.

Kockázatosabb befektetésnek a részvényeket, ezeken belül inkább a részvényalapokat ajánlják. A szakértők várakozásai szerint 2018-ban is jól fog teljesíteni a részvénypiac, ám itt eltérések tapasztalhatóak a fejlődő és a fejlett részvénypiacok között. Csekő Zoltán szerint a részvénybefektetések kétharmadát érdemes lesz fejlődő piaci részvényalapokban tartani. Ilyen alapok lehetnek a BUX-ot vagy esetleg a CETOP indexet lekövető részvényalapok. A kockázatos eszközök további részét érdemes lehet fejlett részvénypiaci alapban tartani.

Érdemes azonban észben tartani, hogy egy részvényalapnál devizakockázatot is vállalunk - hívja fel a figyelmet Tuli Péter. Tehát hiába emelkedik az árfolyam mondjuk 10 százalékot, ha a részvények devizaneme ugyanennyit gyengül, mert akkor gyakorlatilag nem kerestünk semmit. Tuli válaszából többek között az is kiderült, hogy Kelet-Közép-Európa, illetve Európa tekintetében még többnyire optimisták a várakozások, ám ez a helyzet hamar megváltozhat.

Ekkora megtakarítási összegnél - tehát 1-10 millió forintnál - még nem ajánlott az egyedi részvényekbe fektetés a magas kockázat miatt. Legrosszabb esetben a befektetett összeg egésze is elveszhet, vagy hosszú évekre, akár 10-15 évre is beszorulhat a pénzünk.

Vonzó megtakarítási formák lehetnek még a vegyes, azaz kötvény és részvény, illetve egyéb eszközökbe is fektető alapok, valamint az abszolút hozamú alapok. Utóbbiak jellemzője, hogy minden piaci körülmények között arra törekednek, hogy pozitív hozamra tegyenek szert.

Csekő Zoltánék 2018-ban is jó teljesítményt várnak a nyersanyagoktól (olaj, ipari fémek), hála a világgazdaság általános felívelésének, és az ebből adódó emelkedő keresletnek. Ezek azonban szintén a kockázatosabb eszközök köré tartoznak, így csak a portfolió kis hányadát javasolják ilyen megtakarítási formákba fektetni. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nemrég nagyon népszerűvé vált kriptodevizák nagyon nagy egyedi kockázattal rendelkeznek.

A kriptodevizák nagyon kezdeti stádiumban vannak, közülük számos csődbe mehet addig, amíg a technológia kiforrottabbá válik, ezután lesz érdemes ezekbe fektetni"

 - írta.

Ugyanakkor a másik nagy sikertörténetből, a magyar tőzsde "sztárpapírjainak" emelkedéséből már biztonságosabban részesülhet egy portfoliószemléletű befektető is a hazai tőzsdeindexet követő alapokon keresztül.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem