12 °C Budapest

Felújítanád az otthonod? Milliókat érhet, ha lecsapsz ezekre az akciókra

2017. október 31. 05:45

Mindenképpen jó döntésnek számít lakás-takarékpénztárat indítani, ugyanakkor azzal számolnunk kell, hogy mind a négy szolgáltatónál vannak kezdeti költségek. Az úgynevezett számlanyitási díj alapesetben a szerződéses összeg 1 százaléka. Jelenleg azonban mindegyik szolgáltatónál találhatunk valamilyen akciót, melyekkel csökkenthetjük a kezdeti kiadásokat. Az alábbiakban ismertetjük ezeket.

Mind a négy szolgáltatónál találhat valamilyen akciót az, aki most szeretne lakástakarékot indítani. Többnyire a számlanyitási díjon spórolhatunk, de olyan szolgáltató is van, amely plusz kamattal jutalmazza az új szerződéseket. Mutatjuk a lehetőségeket.

Aegon

Az Aegonnál jelenleg három akció is fut. Az első akció keretében elengedik a számlanyitási díjat, amennyiben lakásbiztosítást is kötünk lakástakarékunk mellett. További feltétel, hogy legalább 5 éves megtakarítási idejű lakástakarékot nyissunk, illetve a lakásbiztosításunk - amely lehet új és meglévő is - éves díja legalább 25 ezer forint legyen.

A második akció keretében is a számlanyitási díjat spórolhatjuk meg. Ehhez be kell lépnünk az Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztárba, illetve a befizetett önkéntes pénztári tagdíjnak el kell érnie a minimál tagdíjat (amely jelenleg 5 ezer forint) minden lakástakarék megtakarítási évben. A lakástakarékunkat itt is legalább 5 évesre kell megkötnünk.

Úgy is van lehetőségünk megspórolni a számlanyitási díj felét, ha egyéb termékek tekintetében nem szeretnénk elköteleződni. Ehhez szintén meghatározott módozatú, legalább 5 éves megtakarítási idejű lakástakarékra kell szerződnünk. A lakástakarékhoz benyújtott szerződéskötési ajánlaton jelölnünk kell egy akciós kódot, illetve az ajánlaton meg kell adnunk telefonszámunkat és e-mail címünket, melyek a szerződés fennállása alatt közvetlenül elérhetőek. Ezek változása esetén 5 napon belül értesítenünk kell a lakástakarékot.

További feltétel, hogy a betétfizetési, illetve költség és díjfizetési kötelezettségeinknek maradéktalanul eleget teszünk. A szerződést nem módosíthatjuk (csupán a szerződéses összeget emelhetjük és a kedvezményezettet módosíthatjuk), nem ruházhatjuk át, nem mondhatjuk fel.

Erste

Az Ersténél is a számlanyitási díjon spórolhatunk, ha most indítunk takarékpénztárat. Az újonnan kötött, meghatározott módozatú szerződések esetén a számlanyitási díj gyanánt most csak egy havi betétnek megfelelő összeget kell kifizetnünk.

A teljes számlanyitási díjat elengedik, amennyiben az újonnan kötött megtakarítás mellé azonnali áthidaló hitelt is igénylünk. Akkor sem kell megfizetnünk ezt a költséget, ha kiutalási szakaszban lévő megtakarításunk van, és úgy döntünk, hogy újabb megtakarítási szerződést kötünk az Erste lakás-takarékpénztárnál.

Sőt: az Erste most fizet is, ha náluk veszünk fel hitelt. A 2017. december 31-ig befogadott, és 2018. március 31-ig folyósított azonnali áthidaló kölcsönök esetén 100 ezer forintot jóváír számunkra a bank, amennyiben kölcsönkérelmünk eléri az 5 millió forintot.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fundamenta

A Fundamenta jelenleg elérhető akcióján belül a 2017. november 16-ig kötött szerződések esetén az alap betéti kamaton felül tovább 9, összesen tehát 10 százalék betéti kamatot írnak jóvá az első megtakarítási évben. Az akció csak meghatározott módozatú, legalább 19 900 forint havi megtakarítású szerződésekre vonatkozik.

Emellett a hitelekre vonatkozóan is találhatunk akciót a Fundamentánál. Jelenleg extra 0,5 százalékos kamatkedvezménnyel vehetünk igénybe lakáshitelt már a megtakarítás futamidejének lejárta előtt, de azoknak is extra kamatkedvezményeket nyújt a takarékpénztár akik új építésű lakást vásárolnának, vagy pedig építkeznének.

OTP

Az OTP-nél is a számlanyitási díjon spórolhatunk új szerződések esetén. Az akciókban szereplő, 4 és 5 éves megtakarítási idejű termékeknél egyhavi betéttel megegyező mértékre csökkentették jelenleg a számlanyitási díjat, míg a hosszabb megtakarítási idővel rendelkező termékek esetén elengedik a számlanyitási díj felét. Ugyanakkor a teljes számlavezetési díjat megspórolhatjuk abban az esetben, ha online kuponnal indítunk takarékpénztárat 8-14 év közötti gyerekünk részére.

Hol érdemes megkötni?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén összehasonlíthatjuk egymással a négy takarékpénztárat. Itt nem csak a megtakarítási időszak alatt felhalmozható összegeket tudjuk összevetni, hanem az esetlegesen felvett hitelek főbb jellemzőit is.

Az első példában havi 20 ezer forintot takarítunk meg, a megtakarítási idő 10 éves és a futamidő végén lakáshitelt is szeretnénk igénybe venni. Ilyenkor az alábbiak szerint néznek ki az ajánlatok:

  • Aegon: 7,6 millió forintos szerződéses összeg mellett 3 135 876 forintot tudunk megtakarítani. A hitel THM-je 6,70 százalék.
  • Erste: A szerződéses összeg 7,6 millió forint. A tíz év alatt 3 135 660 forintot takaríthatunk meg, az igényelt hitelt pedig 7,32 százalékos THM mellett vehetjük igénybe.
  • Fundamenta: A szerződéses összeg itt kereken 8 millió forint. A megtakarított összeg 3 292 641 forint, míg a kölcsönt 5,43 százalékos THM-mel igényelhetjük.
  • OTP: A szerződéses összeg 7,5 millió forint. A tíz év alatt megtakarított összeg 3 135 000 forint, az igényelt hitel THM-je pedig 7,40 százalék.

A következő példában szintén havi 20 ezer forintot takarítunk meg, de a megtakarítási idő csak 4 éves. A megtakarítási idő lejártakor itt is szeretnénk lakáshitelt igénybe venni.

  • Aegon: Az 1 198 388 forintos megtakarítás mellé 1 401 612 forintnyi lakáshitelt vehetünk fel 7,65 százalékos THM mellett. A szerződéses összeg 2,6 millió forint.
  • Erste: A szerződéses összeg 2,8 millió forint, melyből 1 250 520 forint a megtakarítás, a többi pedig a hitel. A kölcsönt 8,46 százalékos THM mellett igényelhetjük.
  • Fundamenta: A szerződéses összeg itt 3 220 000 forint, amelyből 1 908 413 forint a hitel (THM 5,25 százalék).
  • OTP: 2,8 millió forint a szerződéses összegünk, melyből a megtakarítás 1 198 204 forintot tesz ki. A hitel THM-je 8,50 százalék.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm