4 °C Budapest

Ezeket az ötezreseket már sehol nem fogják elfogadni

Pénzcentrum
2017. július 5. 11:00

Nagyon fontos dátum közeleg: már csak pár hétig fizethetünk a régi 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyekkel, hiszen a bankjegycsere program részeként először ezeket vonják ki a forgalomból. De a régi húszezreseknek sem maradt már sok hátra.


Még 2014-ben kezdte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a forintbankjegyek cseréjét a 10 ezer, majd a 20 ezer forintos címletekkel. 2017. március elsején pedig a következett a 2 ezres és 5 ezer forintos bankjegyek cseréje. Az MNB pedig első körben ezeknek a címleteknek a régi változatát vonja ki a forgalomból, hiszen ezek sokkal kisebb arányban jelennek meg a készpénzforgalomban. Egészen pontosan még

2017. július 31-ig fizethetünk a boltokban a régi 2 ezresekkel és 5 ezresekkel.

Bár a régi 10 ezresek bevonási határidejéről még nem döntött a jegybank, a régi 20 ezresekkel azonban már csak idén év végéig fizethetünk.

Fontos tudunk, hogy egy adott címlet bevonása nem azt jelenti, hogy a nálunk lévő pénz elértéktelenedik, csupán nem tudunk vele többet fizetni a boltban. A bevonási határnap után a hitelintézetek és a posta három éven keresztül, területi korlátozás nélkül, díjmentesen váltja át a bevont bankjegyeket törvényes fizetőeszközre. A bevont pénzeket pedig az MNB a bevonási határnaptól számítva még 20 éven keresztül díjmentesen és korlátozások nélkül beváltja.

KATTINTS! 28 ezret is érhet az új 20 ezres bankjegy: erre kell figyelni

Mi lesz a régi bankjegyek sorsa?

Sokakban merülhet fel a kérdés, vajon mi lesz a sorsa a tömérdek mennyiségű bevont címletnek, amelyeknek az alapanyaga egyébként a gyapot.

A régi bankjegyeket megsemmisíti az MNB és zöld energia előállítására hasznosítja

- válaszolta korábban a Pénzcentrum megkeresésre az MNB.

KATTINTS! Nagy gáz van az új kétezressel? Megszólalt az MNB

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Miért kell bevonni a régi címleteket?

Sokan nem tudják, de az 1997 és a 2001 között kibocsátott bankjegysorozat az elmúlt évtized során számos fejlesztésen ment keresztül. Jelenleg 17 különböző címletváltozat van forgalomban, ha ehhez hozzájönnének még az új címletek, akkor átlagosan már majdnem 4 változatát kellene ismerni és azonosítani egy-egy bankjegynek. Ez pedig nem csak a bankjegykezelő gépeknek, de akár már a lakosság számára is kihívást jelenthet.

KATTINTS! Ne tartsd otthon a pénzed! Hasonlítsd össze a bankok legjobb ajánlatait

Ráadásul a technológia is fejlődik, és egyre modernebb eszközök állnak a jegybankhamisítók rendelkezésére. Ezért a megújult bankjegyeknek a biztonsági elemei is jóval összetettebbek, vagyis ezeket jóval nehezebb lemásolni.

Mikor jöhet az új ezres és ötszázas?

A Magyar Nemzeti Bank tervei szerint 2019 végéig az összes bankjegy megújul, vagyis az ezres és az ötszáz forintos címleteket is lecserélik az elkövetkezendő két évben. A jegybank tanulmányában azonban már valamivel konkrétabban foglamaz, azt írják hogy az új bankjegyekkel már jövőre találkozhatunk a boltokban a vásárlásaink során.

Az MNB tervei szerint nyár végén következik a megújított 1000 forintos címlet rendeleti úton történő kibocsátása, azonban e bankjegyekkel majd csak a magas fokon automatizált készpénzforgalmi környezet felkészülését követően, jövőre találkozhatunk a vásárlásaink során

- olvasható Bódi Schubert Anikó és Pataki Tibor közös tanulmányában.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?