Egyes bankoknál akár 380 ezer forint jóváírás is elérhető, de ezért komoly feltételeket kell teljesíteni.
A CIB Bank 2015. december elején 12 bankfiókot zár be, a jelenlegi 95 egységből álló hálózatát 83 fiókra csökkenti.
A bank közlése szerint az országos fiókhálózatban azért hajtanak végre változtatásokat, hogy a pénzintézet oda csoportosítsa át erőforrásait, ahol ezt a változó ügyféligények és a jövedelmezőség leginkább indokolttá teszik. Ahol ez indokolt, ott nagyobb méretű fiókba költöznek bizonyos egységek, ahol pedig az üzemeltetés nem gazdaságos, ott összevonásokra, illetve bezárásra kerül sor.
A most bezárt fiókok - amelyek a teljes hálózat által megtermelt jövedelem alig 4 százalékát biztosították - munkatársainak döntő többsége a CIB Bank más fiókjaiban vagy területein folytatja a munkáját. A mostani változások párhuzamosan zajlanak a CIB Bank internet alapú szolgáltatási kínálatának fejlesztésével, valamint az online értékesítés arányának növelésével - mondták el a banknál.
A CIB ezt követően is az egyik legnagyobb fiókhálózattal működő bank marad Magyarországon - hangsúlyozta közleményében a hitelintézet. Elmondták azt is: az egyre több piaci szereplőnél tapasztalható változásokkal ellentétben a CIB Bank célja továbbra is az, hogy az eddigiekben is megszokott országos lefedettséget biztosító fiókhálózattal, univerzális szolgáltatóként legyen jelen a hazai piacon, és a bank változatlanul értéknek tekinti a személyes kapcsolatot ügyfeleivel.
A CIB csoport adózás utáni vesztesége 104,14 milliárd forint volt 2014-ben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok alapján, konszolidáltan számítva - közölte a bank márciusban. Az előző, 2013. évben a bankcsoport adózás után 136,74 milliárd forint veszteséget könyvelt el. A bank konszolidált mérlegfőösszege tavaly 115,6 milliárd forinttal csökkent, és 2014. december végén 1733,64 milliárd forintot tett ki. A saját tőke tavaly 184,78 milliárd forintot ért el, 2013-ban 172,54 milliárd forint volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A CIB Bank kommunikációs osztálya közölte: ha a 2013. évi banki teljesítményt vesszük alapul, és az elszámolási törvény 70,2 milliárd forintos eredményrontó hatását kiszűrjük, 100 milliárd forintos javulás figyelhető meg a tavalyi és az előző év eredmény számait nézve.
A bank akkor azt közölte: a CIB csoport 2014-es eredménye kedvező tendenciákat jelez, és összhangban van a CIB által megvalósítani kívánt ötéves üzleti tervvel. A bank fő tevékenységei fokozatosan fejlődnek, tavaly folytatódott a 2013-ban elindított folyamat, amelynek fő összetevői a tudatos portfolió-tisztítás, a stabil tőkehelyzet és likviditás, valamint az ügyfélbarát banki folyamatok fejlesztése.
Ráébredtek a kőkemény igazságra a magyar fiatalok: tömegével teszik ide a pénzüket, jó lóra tesznek?
Az öngondoskodási piacot átalakító új szabályok nagymértékben növelték a termékek rugalmasságát.
Tényleg kivezethetik az ötforintosokat? Elképesztő javaslat érkezett: Varga Mihálynál pattog a labda
Az elinflált ötforintosok kivezetését és az ötvenezres címlet bevezetését szorgalmazzák.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








