21 °C Budapest

Mi lesz itt? Sorra mondja fel a bankszámlákat a magyar bank

Pénzcentrum
2014. június 20. 11:02

Rengeteg olvasói levél érkezik hozzánk a Citibank számlacsomagjaival kapcsolatban. Van, aki azt írja, hogy a bank nem megfelelően tájékoztat, illetve megpróbálja röghöz kötni őt. Mi az igazság? Megkerestük a bankot, hogy választ kapjunk a TOP számlacsomaggal kapcsolatos kérdésekre. Érdemes megmelíteni, hogy ez a számlacsomag több alkalommal elnyerte az Év Számlacsomagja díjat, és a legkedveltebb csomagok közé tartozott Magyarországon.

Korábban írtunk már arról, hogy a Citibank sorozatosan mondja fel a TOP számlacsomag szerződéseit, annak ellenére, hogy az ügyfelek által az egyik leginkább kedvelt bankszámlák közé tartozott Magyarországon. Az sem véletlen, hogy több alkalommal nyerte el az Év Számlacsomagja díjat. A felmondás idő természetesen itt is a törvényileg meghatározott 60 napra szól, így sok ügyfélnél előfordul, hogy a számla felmondása ellenére korábban nem jelzett díjat számítanak fel a számlatulajdonosnak. Akad olyan panasz is, hogy a bank, bár kedvezményeket nem biztosít, hitelkártya szolgáltatással próbálja maradásra bírni az ügyfeleket - vélhetően nem sok sikerrel. Legfrissebb információink szerint ráadásul most már a - korábban "jó" ügyfélnek hitt - régebb óta hitelkártyával is rendelkező ügyfelek szerződésit is sorra mondja fel a bank.

Akit meg sem próbáltak maradásra bírni

Egy olvasónk levélben jelezte, hogy május elején kapott értesítést arról, hogy a Citibank felmondja a bankszámla-szerződését. Sorstársaihoz hasonlóan számára is felajánlották, hogy választhat más bankszámlákból, igaz azok költsége jelentősen magasabb, mint a konkurencia számlacsomagjai. Kisebb hezitálás után olvasónk egy másik bank mellett döntött. Erről a pénzintézetet is tájékoztatta, ahol azt az információt kapta, hogy mindenképp meg kell várnia a 60 napos felmondási idő végét.


Azt viszont már "elfelejtették" közölni vele, hogy amennyiben korábban kiüríti az számláját, mivel másik bankhoz megy, akkor (mivel az eddigi feltétel nem teljesül) díjakat terhelhetnek rá. Ha egy ügyfélnek májusban mondják fel a szerződését június 1-i hatállyal, akkor a számla július végéig él, azaz ha még május folyamán más pénzintézethez ment valaki (ahogy ezt olvasónk is tette), akkor nem csak a júniusi díjakat, hanem várhatóan a júliusi díjakat is ráterhelik a számlára. Ez a TOP csomag esetében 3800 forint ügyfélkapcsolati díjat jelent, amennyiben nem teljesíti a kedvezmény feltételeit.

Akinek hitelkártyát ajánlottak, de drágább díjcsomag mellett

Van olyan olvasónk, akinek megszűntették a TOP számlacsomagját, a Citibank mégis azzal kereste meg a 60 napos felmondási idő alatt, hogy igényeljen hitelkártyát. Olvasónk hiába jelezte, hogy megfontolná a hitelkártya igénylését, ha megtarthatná korábbi számlacsomagját, erre nem volt lehetősége. Vagyis a hitelkártya ellenére sem kapott volna kedvezményt a számlavezetésből. Tegyük hozzá azt is, hogy bár olvasónk korábban jelezte, hogy az új feltételek mellett nem szeretne a Citinél maradni, mégis ezután kereste meg a bank a hitelkártya ajánlattal. Ez ugyan jogilag közvetlen adatkezelési problémát nem vet fel (még hivatalosan ügyfélként van számontartva), viszont erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető a pénzintézet adatkezelési módszere.

Akinek korábban is volt már hitelkártyája

Olyan olvasónk is írt nekünk, akinek korábban nem mondták fel a számlaszerződését, ami annyiból érthető volt, hogy már évek óta használ hitelkártyát a banknál. Emiatt korábbi cikkünk alapján úgy gondolta, hogy a "jó" ügyfelek közé tartozik, és megtarthatja a TOP csomagot, de nem így történt. A napokban megkereste őt is a pénzintézet, hogy felmondja a számlacsomagot, vagyis várhatóan minden TOP csomaggal rendelkező ügyfélnek felmondják hamarosan a szerződését.

Mit kell tennünk, ha felmondják a szerződésünket?

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Összeszedtük három pontban, hogy ebben az esetben mit kell, mit lehet és mit nem szabad tenni, ha a mi TOP számlacsomagunkat is felmondja a Citi:

  • A szerződés még 60 napig él, ne váltsunk bankot addig, amíg lehet használni ezt a díjcsomagot. Ennek oka, hogy ha már nem teljesül a feltétel (havi 150 ezer forint jóváírás), akkor a bank 3800 forint havidíjat számít fel. Persze nem tudni, hogy milyen módon hajtanak be egy ilyen kis összeget (vagy 7600 forintot két hónappal számolva), de érdemes elkerülni az ügy jogi útra terelését.
  • Kezdjünk el szelektálni a pénzintézetek között, keressünk olyat,ahol jó kondíciók mellett intézik a számlavezetést, ebben segít neked egy korábbi cikkünk is. Ha elég alaposan megfontoljuk, hogy melyik szolgáltatót választjuk, akkor lehet, hogy hosszabb ideig elégedett ügyfelek lehetünk.
  • Ha úgy döntünk, hogy a Citinél maradunk, akkor a felmondástól számított 30 napon belül nyilatkoznunk kell arról, hogy melyik számlacsomagot választjuk az általuk felajánlottak közül. A csomagokról ebben a korábbi cikkünkben találsz részletes információkat.
A Citibank válasza a számlacsomagokkal kapcsolatosan feltett kérdéseinkre:
A Citinél rendszeresen felülvizsgáljuk ügyfélkapcsolatainkat, hogy biztosítani tudjuk, hogy olyan ügyfélkörrel rendelkezünk, akiknek valódi értéket tudunk nyújtani termékeink és szolgáltatásaink révén. A jelentős megtakarításokkal rendelkező ügyfelek egyedi igényeinek és pénzügyi céljainak kiszolgálása lakossági banki stratégiánk középpontját képezi, mivel úgy gondoljuk, hogy befektetési termék- és szolgáltatáskínálatunkkal, globális platformunkkal és hálózatunkkal ennek az ügyfélkörnek tudjuk a legtöbb értéket és támogatást nyújtani jól átgondolt pénzügyi célok meghatározásában, és hosszú távú életcéljaik megvalósításában.

Alapos felülvizsgálat sorozatunk eredményeként meghatároztuk azokat az ügyfeleinket, akikről azt gondoljuk, hogy a Citi Priority bankszámlacsomagunkra átváltva jobban tudnánk kiszolgálni. Hosszú távon elkötelezettek vagyunk a legmagasabb színvonalú szolgáltatások nyújtása iránt, ezért felajánljuk számukra a Citi Priority bankszámlacsomagunkra váltás lehetőségét, díjmentesen. (Számukra a 0 Ft havi ügyfélkapcsolati díj, valamint a meghatározott díjmentes tranzakciók igénybe vételének feltétele 2 millió forint összesített havi átlagegyenleg. beleértve a befektetéseket is.)

Új Citi Priority bankszámlacsomagunk fontos részét képezi a lakossági ajánlatunknak. Ebben a díjcsomagban ügyfeleink egy sor ingyenes szolgáltatás mellett intézhetik pénzügyeiket, mint amilyenek az ingyenes hazai forintátutalási tranzakciók a Citibank Online-on, a díjmentes hazai betétikártyás vásárlások, és a havonta első öt ingyenes hazai ATM-forintkészpénzfelvétel. Azt reméljük, hogy az így nálunk tartott bankszámlaegyenlegeik révén ezek az ügyfelek is igénybe veszik a teljes befektetési termékkínálatunkat, és elérhetik pénzügyi céljaikat.

Befektetéseinket folytatjuk Magyarországon, különös tekintettel a digitális csatornák - internet és mobilbank - fejlesztésére és a további innovációkra. Úgy gondoljuk, hogy a magyar piac továbbra is jelentős lehetőségeket kínál a Citi számára. Megfelelő stratégiával és elkötelezett csapattal rendelkezünk, és azzal, hogy stratégiánk megvalósítására koncentráljuk erőfeszítéseinket ebben a változó környezetben, biztosítani tudjuk, hogy megőrizzük vezető szerepünket a hitelkártyák terén, bővíteni tudjuk Citigold üzletágunkat, és Magyarország vezető digitális bankjává válhassunk.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 11. kedd
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?