1 °C Budapest

Itt az újabb pilótajáték: ezrek megtakarítása lett oda

Pénzcentrum
2012. november 29. 08:35 2 perc

Legalább 4-4,5 milliárd forintot gyűjtöttek az ügy károsultjai által beazonosított "brókerek" másfél év alatt egy nagykátai kötődésű ikerpár által irányított budapesti központú "befektetésgyűjtő szervezetnek" - írja a Népszabadság.

Hivatalosan szó sem volt befektetésről vagy betétgyűjtésről, a befektetők - papíron legalábbis - csupán kölcsönt adtak egy befektetéssel foglalkozó csoportnak, amely pénzüket bevallottan határidős ügyletekben fialtatta meg.

A híres és gazdag befektetők többsége, valamint azok, akik túlságosan hangosan követelték a pénzüket, és rendőrséggel vagy éppen erőszakkal fenyegetőztek, egy ideig az ígért határidőre meg is kapták a pénzüket. A többség - becslések szerint 1000-1200 emberről lehet szó - azonban már az első befektetése után sem kapott hozamot, vagy messze nem annyit, amennyit ígértek nekik.

Most már esélyük sincs rá, hogy visszakapják a pénzüket. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai ugyanis november 20-án elfogták a szervezet egyik feltételezett irányítóját és egyik brókerét, emiatt pedig a szövevényes csalási ügy számos kulcsfigurája már elhagyta vagy elhagyni készül az országot. Párhuzamosan három nyomozás is zajlik, kettő a BRFK-n, egy pedig egy bejelentés alapján az NNI-nél. Egyelőre adatokat gyűjtenek és várják a károsultak jelentkezését.

A brókerek, akiknek a többsége maga is károsult az ügyben, most aggódnak. A szervezet ugyanis olyan "befektetők" tízmillióival is tartozik, akikkel - úgymond - nem jó rosszban lenni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 9. hétfő
Tivadar
46. hét
November 9.
Feltalálók napja
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?