Minden bank a saját üzleti döntése alapján osztja meg a tranzakciós illetéket, de a gazdaság alaptörvénye, hogy minden egyes adót végül a fogyasztó fizet meg - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára, a keddi Világgazdaságban közölt interjúban.
A tranzakciós illetéket szükséges rossznak minősítette a Bankszövetség főtitkára, jelezve, hogy Magyarországon háromféle banki különadó bevezetéséről döntöttek.
Egyrészt a bankok fizetnek az államilag támogatott lakáshitelek kamatbevétele után. A másik különadót a bankok 2009. évi mérlegfőösszege alapján vetették ki, amelynek mértéke többszöröse az Európában ismert átlagnak, a harmadik pedig a tranzakciós illeték, amelytől a költségvetés 130 milliárd forintot vár.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







