13 °C Budapest

Vallottak a magyar bankok: készen állnak az indulásra

2012. május 15. 05:28

Bár jelentős fejlesztést igényelt, a jelek szerint készen állnak a magyar bankok a júliustól bevezetésre kerülő 4 órás átutalás elindulására, amelynek lényege, hogy kevesebb, mint 50 nap múlva a hazai pénzintézetek képesek lesznek az elektronikusan benyújtott átutalásokat a jelenlegi egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül eljuttatni a címzettekhez. A Pénzcentrum.hu tegnapi cikkében bemutatta olvasóinak az új rendszer működésének legfontosabb elemeit, ma pedig körképet adunk arról, hogyan is állnak a hazai pénzintézetek a felkészüléssel, és arról is szót ejtünk, hogy mennyibe kerül a változás az ügyfeleknek.

Mint arról a Pénzcentrum.hu tegnap beszámolt, július 1-jét követően az elektronikus úton (interneten, elektronikus banki rendszeren vagy telefonon keresztül) az aznapi teljesítésre meghirdetett végső benyújtási határidőn belül benyújtott belföldi forint átutalási megbízás még aznap teljesül. Tehát a megszokotthoz képest egy munkanappal rövidül a belföldi forint átutalás teljesítési ideje. Közel 50 nap múlva tehát az elektronikus úton indított belföldi forint átutalás a befogadástól számított 4 órán belül eljut a kedvezményezett ügyfél bankjához. A 4 óra az átutalások teljesítésének maximális idejét jelenti, az átlagos átutalási idő (alapesetben) várhatóan ennél kevesebb lesz.

Bővebben a részletekről: Hamarabb jön a fizetés, villámgyorsan utalunk júliustól

Az elmúlt évek egyik legfontosabbnak tartott pénzforgalmi fejlesztése kapcsán természetesen megkérdeztük a hazai bankokat is arról, hogyan állnak a felkészüléssel, milyen beruházást igényelt részükről a júliustól érvényes módosítás, hogyan tájékoztatnak a változásokról, mire érdemes figyelni a napon belüli utalásnál, és természetesen arra is kíváncsiak voltunk, számolhatnak-e extra díjjal az ügyfelek.

Az OTP az országos projekt elvárásainak megfelelően készül a július 2-ai indulásra, és eddig jellemzően a vállalati ügyfelek érdeklődtek az új rendszerrel kapcsolatban - tájékoztatta lapunkat az OTP Bank. Az ügyfeleket jellemzően a bank által üzemeltetett elektronikus csatornákon tájékoztatják a változásokról, amelyek - az OTP várakozásai szerint- veszélyt nem jelentenek, de az elektronikus csatornákat használó ügyfeleknek fel kell készülniük arra, hogy nagyobb felelősséggel adjanak meg átutalási megbízásokat, mert azok utólagos - a teljesítés előtti - visszavonására az idő rövidségére való tekintettel nem vagy csak nagyon korlátozottan lesz lehetőségük. A téves átutalások visszahívására ugyan lesz lehetőségük, de annak teljesüléséhez a kedvezményezett (a téves átutalás alapján jóváírt) számlatulajdonos engedélyére is szükség van. A díjakra vonatkozó információk megtalálhatóak a bank honlapján elérhető üzletági Hirdetményekben, ezek május 2-tól érvényesek.

A Citibank különböző ügyfélszegmensekben az ügyfelek igényeihez és tranzakciós szokásaihoz igazított számlacsomagok keretében differenciált tranzakciós díjakkal szolgáltat, a napközbeni átutalás bevezetése miatt nem emelik meg a belföldi forintátutalás díjszabását egyetlen ügyfélszegmensben sem - közölte kérdéseinkre a Citibank, ahol - mint elmondták- a globális hálózatra, technológiai háttérre és szakértelmére építve időben fel tudtak készülni az új rendszer bevezetésére.

A pénzintézetnél jelenleg nem tapasztalnak nagy ügyfélérdeklődést. Arra számítanak, hogy a júliusi indulást követően az ügyfelek tapasztalni fogják az új rendszer működését, és ezzel megszaporodnak az ügyfélkérdések is. Honlapjukon, fiókjaikban már közzétették az új kondíciós listákat, a 'Gyakran feltett kérdések' c. dokumentum pedig honlapunkon hamarosan elérhető lesz. A telefonos ügyfélszolgálatok részletes tájékoztatást kaptak, és további tájékoztató anyagokat is fognak küldeni az ügyfeleknek.

A Citibank is arra hívja fel a figyelmet, hogy az átutalások visszavonása, módosítása nap közben nem lesz megvalósítható a folyamatos feldolgozás miatt (jelenleg erre gyakorlatilag a nap folyamán lehetőség van). Amennyiben az ügyfél meggondolja magát, a tranzakció visszahívása csak a kedvezményezett jóváhagyásával lesz lehetséges. Rövidebb végső megbízás benyújtási határidők lesznek (az új elszámolási rendszer korábban zár), és a reggeli bejövő jóváírások is később érkeznek, azaz nem a megszokott, reggel 8 óra előtti jóváírással kell számolni.


A Budapest Bank sem tervez áremelést a napközbeni elszámolás bevezetése miatt, annak ellenére, hogy a napközbeni elszámolás bevezetése jelentős fejlesztést igényelt, az elektronikus elszámolásforgalmat kiszolgáló rendszerek jelentős részét módosítani kellett a napközbeni elszámolás bevezetése miatt - tudta meg a Pénzcentrum.hu a Budapest Banktól. A tesztelés eredménye azt mutatja, hogy a pénzintézet készen áll a júliusi indulásra.

Ügyfeleik jelentős érdeklődést még nem mutatnak a napközbeni elszámolás iránt. A Budapest Bank május végétől célzott kommunikációval értesíti az ügyfeleket a napon belüli elszámolásról és a várható hatásokról. Várakozásaik szerint a papíralapon utaló ügyfelek egy része áttér majd az elektronikus utalásra, ezzel kihasználva az elektronikus utalás teljesülésének gyorsaságát.

A Budapest Bank arra hívja fel a figyelmet, hogy a napközbeni elszámolás bevezetése miatt az elektronikus csatornákon benyújtott belföldi forint átutalási megbízások tárgynapi teljesítésre vonatkozó benyújtási határideje jelentősen korábbi időpontra kerül. Fizetési határidő napján utaló ügyfél megbízása akkor teljesül 4 órán belül, ha a megbízás a benyújtási határidőn belül befogadásra került.

Az árképzésnél szerepet kapott az a tény, hogy az új rendszer bevezetése minden pénzforgalmi szolgáltatónál beruházást igényelt. A napközbeni átutalás magas színvonalú szolgáltatás, hiszen a fizető fél (átutaló) által elektronikusan indított forint átutalási megbízások alapján a kedvezményezett (címzett) már aznap tud rendelkezni az átutalt összeg felett. Így a napközbeni átutalási szolgáltatásnak köszönhetően a fizető fél (átutaló) ráér a mostanihoz képest egy munkanappal később elindítani a tételt. Ez a pozitív változás jelentős többlet likviditást hagy a cégeknél. Mindettől függetlenül az Ersténél az átutalások díjaiban nem volt változás - tudtuk meg az Erste Banktól, ahol szintén úgy nyilatkoztak, készen állnak az új rendszer indulására. Már a tavalyi évben levelet küldtek ki ügyfeleiknek, melyben tájékoztatták őket a 2012. júliusi változásról. A tájékoztatást internetes oldalukon is megtették egy jóval hosszabb és részletesebb Gyakran ismételt kérdések (GYIK) segítségével.

Az Ersténél van igény az új rendszerrel kapcsolatos tájékoztatásra, első sorban nagyvállalatok részéről kaptak technikai jellegű kérdéseket. Úgy látják: az üzleti partnerek egymás közti elszámolásában jelentkezhet probléma, amennyiben egy fél túl későn kapja meg az általa adandó megbízás fedezetét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A CIB jelentős erőforrást biztosít a napközbeni átutalásokhoz kapcsolódó rendszer fejlesztésére, és készen áll a júliusi indulásra - tájékoztatta lapunkat a pénzintézet. Úgy érzékelik, hogy ügyfeleik, azon belül is vállalati partnereik körében van érdeklődés az új rendszerrel kapcsolatban, és arra számítanak, hogy kedvező lesz a fogadtatása. A CIB egyébként folyamatosan tájékoztatja ügyfeleit elsősorban a honlapján keresztül, és közvetlenül kapcsolattartók segítségével, valamint hírlevéllel is.

Tapasztalataik szerint az új rendszer abban az esetben könnyítheti meg az ügyfelek életét, ha fontos, hogy az átutalás kedvezményezettje egy normál átutalás díjáért, a megbízás indításának napján megkapja az átutalás összegét. A napközbeni átutalási megbízás új adatmezőket is tartalmaz (pl. átutaló azonosítója), melyek segítségével a kedvezményezett részére egyszerűbbé válik a számláján jóváírt összegek beazonosítása (ez főleg vállalatok, például közüzemi szolgáltatók esetében fontos előrelépés).

A változás jelentős fejlesztési, tesztelési és kommunikációs feladatot indukált az MKB-nál is, azonban az emelt szintű szolgáltatásoknak nem lesz külön díja - válaszolták kérdéseinkre az MKB Banknál. A bank az országos projekt által megkövetelt tesztekben részt vesz, az ott előírtaknak maradéktalanul megfelelt. A tesztelések jelenleg is - a tervezett ütemezés szerint - folynak.

Az ügyfelektől részben már érezhető érdeklődés, de egyelőre nem jelentős. A bank éppen ezért proaktívan keresi meg az ügyfeleket. Ügyféltalálkozókon keresztül tájékoztatnak az új rendszerről és a kiemelt jelentőségű tudnivalókról. Az első tájékoztatásokat már a tavalyi év során megkezdték a tájékoztató anyag online megjelentetésével, a témában készült hírlevél küldésével, és elektronikus csatornákon küldött értesítéssel. Gyakori kérdések elnevezéssel egy összefoglaló dokumentum is elérhető honlapjukon, amely további hasznos információkat tartalmaz, és szintén folyamatosan frissül.

Arra mindenképp felhívják a figyelmet, hogy van néhány tényező, amelyet át kell gondolniuk az ügyfeleknek. Likviditás menedzselési szempontból a napi tranzaktálási lehetőség időtartama megváltozik. Figyelembe véve a napon belüli teljesítéshez meghatározott végső benyújtási határidőket és a napközbeni több ciklust, a pénzügyi, fizetési folyamatok újragondolása szükséges.

Az FHB Bank a törvényben meghatározott időben és módon tájékoztatja az új Pénzforgalmi rendszer indulásakor az ügyfeleit a tranzakciók díjáról - tudtuk meg a pénzintézettől. Az FHB Bank az országos projekt irányító bizottság által meghatározott ütemben halad a fejlesztésekkel. A munkacsoport által rögzített üzemi teszteken minden esetben részt vesz és azokon a visszajelzések alapján minden esetben megfelelt. Az FHB az ügyfelek számlakivonatán, honlapján, az FHB NetB@nk szolgáltatásán és az FHB bankfiókjaiban kifüggesztett tájékoztatókon keresztül hívja fel ügyfelei figyelmét az új fizetésforgalmi rendszerre.

A tapasztaltok és az előrejelzések azt mutatják, hogy az ügyfelek részéről érdeklődés az új pénzforgalmi rendszerrel kapcsolatosan elsősorban a szolgáltatás indulását követően keletkezik majd. Az FHB NetB@nk felhasználói között nagy arányban számítanak a lehetőség használatára. A projekt során a bankok eldönthetik, hogy a papír alapon benyújtott belföldi konverziót nem igénylő forintátutalásokat melyik fizetési rendszeren küldik. Az FHB Bank a papír alapon benyújtott utalások esetében a régi és az új rendszer lehetőségét is biztosítja ügyfeleinek július 2-tól.

Az FHB is arra hívja fel a figyelmet, hogy az ügyfelek részéről a korábbinál jóval nagyobb precizitást igényel, hiszen a pénzük nem egy nap alatt, hanem 4 órán belül a kedvezményezett bankjánál jóváírásra kerül, így egy esetleges téves átutalás törlésére sokkal kevesebb rendelkezésre álló idejük lesz.

A Raiffeisen Bank lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a projektben előírtaknak megfelelően végzik a felkészülést.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
MEDIA1  |  2024. április 18. 11:52
A Media1 információi szerint megszűnik a Comedy Central Family nevű televíziós csatorna.
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem