Minden jel szerint újabb területen folytatódik a bankszektor működésének hatósági átvilágítása. A bankadó áthárításának megakadályozása, illetve a jelzáloghitelekhez kapcsolódó új szabályozások alkalmazásának ellenőrzése mellett februárban komoly munkaügyi vizsgálatsorozat is indult. A vizsgálatok vélhetően részét képezik az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) idei évi kiemelt ellenőrzési irányelveinek is, amelyek azonban a február 20-i határidő letelte után még mindig nem megismerhetők - hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország.
A jelenlegi ellenőrzések elsősorban a bankok foglalkoztatási viszonyainak rendezettségét, a rendkívüli munkavégzésekre vonatkozó szabályok érvényesülését, valamint a munkabérre és a szabadságra vonatkozó munkajogi szabályok megtartását célozzák.
"Társaságunk banki megbízás alapján elvégzett munkaügyi átvilágításainak egyértelmű tapasztalata, hogy a bankszférában a munkaszerződés vagy bejelentés nélküli foglalkoztatás nem jellemző, a hiányosságok jelentős része leginkább a munkaidő, pihenőidő szabályaihoz, illetve a munkaidő-nyilvántartáshoz kapcsolódik. Jellemző még a túlórák nem megfelelő nyilvántartása, azok jutalomként való kifizetése, valamint az évi 200 órás rendkívüli munkavégzési keret túllépése is. A feszített létszám, vagy a speciális tudás miatt a szabadságolás kérdésköre sem minden banki foglalkoztatónál megoldott, a szabadságokat sokszor nem az esedékesség évében adják ki" - tájékoztat Máriás Attila, a cég munkaügyi szaktanácsadója.
A szektor nemzetközi hátterű intézményeiben fordul az is elő, hogy a munkabért devizában - euró, dollár, svájci frank - fizetik meg, noha ez ellentétes a jelenlegi munkajogi szabályokkal.
Kiemelt fókusz egész évben?
"Bár a vizsgálatsorozat már február elején elindult, továbbra sem lehet tudni, hogy az részét képezi-e az OMMF 2011-es ellenőrzési irányelveinek, ezek ugyanis, dacára a törvény által előírt február 20-i határidőnek, egyelőre nem jelentek meg. Ha pedig a bankok munkaügyi ellenőrzése részét képezi az adott év kiemelt ellenőrzési, vizsgálati céljait, az ellenőrizendő főbb tevékenységi köröket, szakmákat vagy ágazatokat tartalmazó irányelvnek, a bankszektor a teljes idei évben folyamatos ellenőrzésekre számíthat. Ezekre pedig célszerű lehet mielőbb belső munkaügyi átvilágításokkal felkészülni" - hívta fel a figyelmet a szakértő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A feltárt szabálytalanságokat a vonatkozó törvény a megállapított szabálytalanságok tárgyi súlyától, az érintettek számától, a jogellenes állapot időtartamától és a foglalkoztató által foglalkoztatott munkavállalók számától függően tág határok között, 30 ezertől 20 millió forintig terjedő munkaügyi bírsággal szankcionálhatja.
Súlyos krízis fenyegeti a magyar háztartásokat: egyetlen váratlan kiadás elég, és beüt a katasztrófa
Az Eurostat évente felméri, hogy az európai háztartások mekkora hányada nem tudna saját erőből fedezni egy hirtelen jött, előre nem tervezett kiadást.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







