Pioneer: átalakul a lakosság vagyoni mérlege Nem válik azonnal megtakarítássá az a többletjövedelem, ami a lakosságnál marad a személyi jövedelemadó csökkentését követően. Az elhalasztott fogyasztás pótlását és a tartozások rendezését követően várhatóan az első félév végére lehet érzékelni a befektetések állományának növekedését.
A lakosság hitelterheinek enyhítésére megtakarításai és fogyasztása csökkentésével válaszolt, illetve visszafogta hitelfelvételét. Ezzel párhuzamosan a banki oldalon beszűkültek a lakossági hitellehetőségek, a bankok szigorúbb feltételeket támasztanak az ügyfelek felé: megnövekedtek a fedezet elvárások, és jelentősen nőttek a kamatok. A lakosság mindemellett érzékenyen reagált a gazdasági környezet őt érintő változásaira és lehetőségeihez képest növelte megtakarításait. A munkahely elvesztésétől való félelem, illetve a fogyasztáshoz szükséges előtakarékosság a megtakarítások növelésének irányába hatott. Mindebből az is következik, hogy a lakosság továbbra is elsősorban a kevésbé kockázatos befektetéseket keresi.

Vízkeleti Sándor
"A biztonságos megtakarítások esetében a lakosság mostanában jellemzően 6-7% körüli kamatot vár el, és ha a betéti piacon ez a kamatszint már nem elérhető, akkor fordul a valamivel kockázatosabb befektetések felé" - hangsúlyozta Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója.
Az elmúlt évben a kormányzat elsősorban a költségvetés bevételi oldalának növelésével foglalkozott, és kifejezte szándékát, hogy az idén a kiadási oldalt szeretné csökkenteni. Ez látványosan javíthatja a magyar befektetési eszközök megítélését, ami csökkentheti az elvárt hozamokat, és amiből a hosszú államkötvényeket birtokló befektetők már rövidtávon profitálhatnak. Az ország javuló megítélése megállíthatja a kamatemelési sorozatot, ami ismét a bankbetéteken kívüli befektetési lehetőségeknek kedvezhet.
"A kockázatkerülő befektetők elvárásainak a pénzpiaci és a rövidebb lejáratú államkötvényeket vásárló befektetési alapok lehetnek megfelelőek, hiszen itt nem kell nagy árfolyam ingadozással szembenézni és a megtakarítók stabil hozamra számíthatnak. Hiába lehetett az elmúlt két évben sokat keresni egyes részvényalapokkal, a korábbi veszteségek miatt a befektetők nem mertek ebbe fektetni, ami rövid távú megtakarítások esetében érthető is. Aki részvényekbe, "részvényes" befektetési alapokba teszi a pénzét, nagy kilengésekre is számíthat az árfolyamban néhány hónapos távlatban. Ezeket a befektetéseket minimum 4-5 éves időtartamra érdemes tervezni"- fejtette ki Vízkeleti Sándor.
Ugyanakkor fontos változás történt a befektetői attitűdben, hiszen egyre többen barátkoznak meg a hosszabb távú megtakarítások gondolatával. Ennek köszönhető, hogy a tartós befektetési számla (TBSZ) és a nyugdíj előtakarékossági számla (NYESZ) fokozatosan egyre jobban beépül a köztudatba. Az ezeken a számlákon elhelyezett pénzt a befektetők szívesebben helyezik el pénzpiaci alapoknál izgalmasabb konstrukciókba, előbbi esetében népszerűek a tőkevédett határozott futamidejű 5 éves alapok, utóbbi esetében pedig a részvény illetve a vegyes alapok is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"A januártól életbelépett személyi jövedelemadó csökkentés, illetve a befektetésekre vonatkozó kedvezőbb adózási szabályok várhatóan csak késleltetve éreztetik hatásukat azonnal a lakossági megtakarításokban. Legalább 3-6 hónapnak kell eltelnie ahhoz, hogy az adósságrendezéseket és az elhalasztott fogyasztások pótlását követően a többlet jövedelmek plusz megtakarítássá váljanak" - fejtette ki az alapkezelő vezérigazgatója.
K&H: komoly emelkedést produkálnak az élelmiszerárak
"Az élelmiszerek világpiaci árának folyamatos emelkedése egyre növekvő aggodalommal tölti el a világ döntéshozóit: a FAO, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete nemrég már felszólalt az élelmiszerexport korlátozása ellen, és a davosi konferenciának is egyik központi témája az élelmiszerek világpiaci árának növekedése volt. A Föld népességének gyarapodása, az élelmiszerek alternatív felhasználása, valamint a bizonytalan időjárási körülmények miatt várhatóan ez a tendencia idén folytatódik, így a legtöbb élelmiszer termék árának további növekedésére számítunk" - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


