13 °C Budapest

Jön az 500.000 forintos érme 2010-ben

Pénzcentrum
2009. december 15. 16:58

Meghirdette 2010-re a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az emlékpénz-kibocsátási programját. A jövő évi kínálatban nagy nemzeti egyéniségek évfordulóit, egy magyarországi tájegységet és egy sporteseményt  örökít meg a jegybank a Magyar Pénzverő Zrt. segítségével. Az év legnagyobb dobása a kereken félmillió forint névértékű arany Szent István emlékérme.

Jövőre 6 témában 8 emlékérmével örvendezteti meg az MNB a profi és amatőr érmegyűjtőket. Időrendben haladva 2010-ben az első kibocsátásra kerülő emlékérme a Kosztolányi Dezső születésének 125. évfordulója alkalmából vert ezüst 5000 forintos. Hátoldalán a Nyugat írójának képmása látható, valamint a születési és halálozási évszámai (1885-1936) tűnnek fel.

A Kosztolányi-érmét követően április 22-én kerül kibocsátásra Nemzeti parkok Magyarországon sorozat keretében az Őrségi Nemzeti Parkot ábrázoló szintén 5000 forint névértékű ezüstérme, melynek különlegessége, hogy formátuma nem kerek, hanem fekvő téglalap lesz.


Harmadiknak bocsátják ki jövőre a Budapesten és Balatonfüreden megrendezésre kerülő 2010. évi Úszó, Műúszó, Műugró és Nyíltvízi Úszó Európa-Bajnokság startjával egy napon, augusztus 4-én, a sporteseményt megörökítő 5000 forint névértékű ezüst emlékérmét.

Az év leginkább várt kibocsátása az augusztus 20-i államalapítás 1010. évfordulójára esik. Ekkor jelenik meg az MNB eddigi legnagyobb címletű forint érméje, a félmillió forint névértékű, 62,838 gramm tömegű aranyból vert Szent István király intelmei Szent Imre herceghez című pénz. Az intelmeket egyes feltételezések szerint 1010-ben írhatta István király a fiának, így jövőre ünnepeljük az írás millenniumát is. Az érme írás oldalán az intelmek egy részlete látható, míg a hátoldalán a két történelmi személyiség képmása díszeleg.


Ugyanezzel az érmeképpel, de csupán 6,982 gramm aranyból és tizedakkora névértékkel bocsát ki a jegybank egy 50 ezer forintos érmét is. Utóbbiból összesen 5000 darab, míg a drágább érméből csupán 500 darabot lehet verni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Már ősszel, szeptember 29-én kerül kibocsátásra egy négyzet alakú 1000 forintos réz-nikkel érme. A golyóstoll feltalálóját, Bíró László Józsefet megörökítő pénz, a magyar mérnökök, feltalálók technikai újdonságait, találmányait bemutató sorozat keretében kerül kibocsátásra. Jövő évben ez lesz a legolcsóbban megvásárolható egyetlen nem nemesfém érme, amelyet a kisebb pénzű gyűjtők is megengedhetnek majd maguknak. A kibocsátás után várhatóan még sokáig kapható lesz a formáját tekintve különleges érme, mivel összesen 20 ezer darabot lehet belőle verni.


Az év utolsó két kibocsátását november 7-re, Erkel Ferenc születésének 200. évfordulójára időzítette a Nemzeti Bank. A nagyhírű magyar zeneszerzőt, mind a fél gramm tömegű arany, mind a 31,46 gramm tömegű ezüst érme hátoldala ábrázolja, feltüntetve a komponista születésének és halálának évszámait (1810-1893). A nagyobb méretű 38,61mm átmérőjű ezüst érme írás oldalán pedig Erkel szülőházát is láthatjuk. Eltérő anyaguk, de különböző súlyuk miatt mindkét érme névértéke 5000 forint lesz.

Az érmékre már jelenleg is elő lehet jegyezni a Magyar Pénzverő honlapján, a szállítás azonban természetesen csak kibocsátási dátum után hajtható végre. A készleten lévő érméket megjelenésük után internetes vásárlás során postai szállítással valamint személyesen, az MNB Látogatóközpontjában is meg lehet majd vásárolni.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 30. 22:23
A Telex szerint egy kiszivárgott Mediaworks-memóban Zelenszkij lejárató cikkek és telefonos segítség...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
Bankmonitor  |  2026. április 30. 08:52
Sokan halogatják, vagy végleg elvetik az egyéni életbiztosítás megkötését, mert félnek az orvosi viz...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom