15 °C Budapest

180 napra felfüggesztették a Macrogamma ingatlanalapját

Pénzcentrum
2008. november 27. 17:43

A Macrogamma Befektetési Alapkezelő Zrt. csütörtöki nappal kezdeményezte a MAG Nyíltvégű Ingatlanbefektetési Alap befektetési jegyei folyamatos visszaváltásának 180 napra való felfüggesztését, amit az Alapkezelő már a forgalmazás hétfői újraindulást megelőzően feltételesen kérvényezett. Az elmúlt három nap mérsékelt visszaváltásait követő felfüggesztési kérelemmel egyidejűleg az Alapkezelő elindította a MAG Alap korábbi terveknek megfelelő zártvégűvé alakítását, amely forma lehetővé teszi az Alap befektetési politikájának sikeres végrehajtását.

A Macrogamma Befektetési Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) azután kérte a Tpt. módosított 251. § (2) bekezdés c) pontja alapján a - tavaly márciusi megalakulása óta következetesen magas ingatlanhányadú - MAG Nyíltvégű Ingatlanbefektetési Alap (a továbbiakban: "Alap") befektetési jegyei folyamatos visszaváltásának felfüggesztését, hogy az Alap likvid eszközeinek mértéke a törvényben előírt (15%) mérték alá csökkent (az október elején előállt makropénzügyi helyzet miatt, majd az összes ingatlanalapra vonatkozó felfüggesztés óta bekövetkezett mintegy 340 millió darab, 1 Ft névértékű befektetési jegy visszaváltása révén).

A PSZÁF ennek megfelelően november 26-án kelt határozatával november 27-től elrendelte a befektetési jegyek folyamatos visszaváltásának 180 napra való felfüggesztését. Az Alapkezelő már a befektetési jegyek forgalmazásának hétfői elindítása előtt benyújtotta a felfüggesztés iránti kérelmét, azonban a végleges felfüggesztést csak azután kezdeményezte, hogy megbizonyosodott, a befektetési jegyek folyamatos visszaváltásának felfüggesztésére van szükség az Alap zártvégűvé történő átalakulási módja kidolgozásának, illetve a befektetőkkel való kommunikáció érdekében.

Az Alap iránti befektetői elkötelezettséget mutatja, hogy az elmúlt három napban mindössze három magánszemély váltott vissza befektetési jegyeiből, míg az Alap nagybefektetői közül csak ketten nyújtottak be belső limitjeiknek megfelelő kisebb visszaváltást. A befektetők tehát továbbra is bíznak a MAG Alap befektetési politikájában, így szándékaik szerint kivárják a zártvégű Alap várhatóan 4 éves futamidejét. Az Alapkezelő már a forgalmazás hétfői újraindítása előtt minden befektetőjét írásban értesítette az ingatlan-portfólió leértékeléséről, a felfüggesztési kérelemről és a zártvégűvé alakítási szándékról. Mindezen túl, amennyiben a felfüggesztés alatt további magánbefektetők jelzik, hogy nem kívánnak a zártvégű Alapban részt venni, az Alapkezelő vállalja, hogy ezen befektetési jegyeket megvásárolja, illetve segítséget nyújt azok másodlagos forgalomban való értékesítése során. Az Alap jegyei a zártvégűvé válás után is forgalomképesek maradnak; az Alap jegyeire már most is lehet tőzsdei megbízást adni.

Az Alapkezelő időközben megtette a szükséges intézkedéseket az Alap zártvégűvé alakítása érdekében. Az Alapkezelő korábban kialakított álláspontja szerint a befektetők pénze a zártvégűvé válás esetén van a legnagyobb biztonságban, ebben az esetben ugyanis a befektetési jegy tulajdonosának vagyona nem függ a többi befektető visszaváltásától. A tőkekivonási lehetőség megszűnésével, a zártvégűvé alakulást követően fokozatosan visszaállhat az Alap nettó eszközértéke a válságot megelőző időszak szintjére.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Alapkezelő meggyőződése, hogy a zártvégű futamidő végére az Alap a piaci átlagot meghaladó hozamot biztosít a befektetési jegyek tulajdonosai számára, és további tőkét is tud majd bevonni. Az Alapkezelő a felfüggesztés időtartamát az üzleti modell frissítésére, további befektetők meggyőzésére és további ingatlanpiaci lehetőségek felkutatására fordítja.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 14:59
Rogán Antal márciusban 17,6 százalékos áremelést engedélyezett a propagandaminisztérium fő beszállít...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem