Az outletek és plázák képviselői szerint az előző hétvégén a bevásárlóközpontokban megjelent tömeg még nem a karácsonyi forgalomfelfutás első jele volt, hanem az üzletek által indított kuponos akciónak tudható be - írja a Napi Gazdaság.
A hidegre fordult időjárás következtében sokan célzottan ruhaneműket vásároltak, a kuponok beváltásával akár 25 %-kal olcsóbban is meg lehetett kapni a márkás termékeket. A kuponos sikerét jelzi, hogy az elmúlt időszakban gyengélkedő bevásárlóközpontok is megteltek.
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy novemberben csökken a forgalom, az ebből adódó kiesést pedig akciókkal próbálják behozni a kereskedők. A női magazinokkal karöltve szervezett kuponos akciónak köszönhetően a gyenge hónap ellenére is sikerült az üzletekbe csábítani a vevőket.
A ruházati cikkek mellett szezonja van az elektronikai berendezéseknek és a játékoknak, de erősödik a forgalom a hipermarketekben és a barkácsáruházakban is. A kuponos akciót követően rövidesen beindulhat a karácsonyi roham, sok kereskedő ilyenkor tesz szert az éves bevételeinek nagy százalékára.
Súlyos krízis fenyegeti a magyar háztartásokat: egyetlen váratlan kiadás elég, és beüt a katasztrófa
Az Eurostat évente felméri, hogy az európai háztartások mekkora hányada nem tudna saját erőből fedezni egy hirtelen jött, előre nem tervezett kiadást.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






