Bár a fejlődő piacok országai közül továbbra is Kína a legfontosabb gazdasági célpont, a jövőben akár veszíthet is pozíciójából India és Kelet-Európa térnyerésével - ez derül ki az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmányából.
A fejlődő országok közül továbbra is Kína a kedvenc - az Atradius felmérésében megkérdezett üzletemberek 60%-a Kínát jelölte meg a legfontosabb kereskedelmi partnereként a fejlett országokon kívüli szegmensben. Kínát India követi 41%-kal, majd Délkelet-Ázsia következik 26%-kal. A trendben azonban változások mutatkoznak: a megkérdezettek már csak 48%-a mondta azt, hogy a jövőben is elsősorban Kínára kíván fókuszálni. Ez ugyan még mindig az első helyet jelenti, hiszen a válaszadók 45%-a Indiát fogja a jövőben előnyben részesíteni, 25%-uk Kelet-Európát, 24%-uk pedig Délkelet-Ázsiát és Oroszországot, vagyis a fejlődő országok közül Kína marad a legfőbb célpont, de már nem olyan nagy hányadban, mint eddig.
A tanulmány szerint ráadásul további változások is várhatóak Kína gazdaságában. "A multinacionális vállalatok felmérték, hogy gyorsabban érnek el sikereket kisebb piacokon, úgymint Thaiföld, Vietnám vagy Dél- és Közép-Amerika bizonyos területei" - nyilatkozta az Atradius magyarországi fióktelepének vezetője, Vanek Balázs. "A jövőben Kína inkább a növekvő fogyasztói piaca miatt lesz érdekes, és kevésbé lesz már egy olcsó munkaerővel rendelkező termelő ország."
Recesszió a fejlődő piacokon is
A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a befektetők inkább érzelmeik alapján választanak ki egy országot befektetéseik célpontjául, és kevésbé egy logikus kockázatelemzés alapján. A felmérés rávilágít, hogy a helyi kockázatokat sok vállalat alábecsüli. A válaszadók szerint a legnagyobb kockázatot a makrogazdasági jellemzők, a politikai instabilitás, az átláthatatlan szabályok és a kiterjedt bürokrácia jelenti a fejlődő országokban. További rizikót hordoz a gyenge infrastruktúra, a nem megfelelő képzés és a fizetési morál.
A fejlődő piacokról ma már elmondható, hogy sokkal inkább ellenállóbbak egy, a fejlett piacokról kiinduló dekonjunktúrának, és jobban elkerülik a válságokat, mint pár évvel ezelőtt, a szakértők szerint azonban nem lesznek képesek kivonni magukat egy hosszabb és mélyebb recesszióból. "A jelzáloghitel-krízis miatt a legtöbb elemző gazdasági csökkenést jósol az elkövetkezendő hónapokban" - magyarázta Vanek Balázs.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Optimizmus a kockázatok ellenére
A felsorolt kockázatok ellenére a vállalatok optimizmussal tekintenek a jövőbe. Míg az elmúlt három évben a megkérdezettek 42%-a számolt be 16%-ot meghaladó éves növekedésről az értékesítés területén, addig az 55%-uk gondolja úgy, hogy ugyanekkora növekedést fognak elérni az elkövetkező három évben.
A felmérés során 19 üzleti szektor 300 képviselőjét kérdezték Európában, Ázsiában, Ausztráliában és az amerikai kontinensen.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








