A brit pénzügyi szektor felügyelete, az FSA kifogásolja, hogy a nyugdíjbiztosítók nem tájékoztatják megfelelően az embereket. Az esetek legnagyobb részében egyszerűen elfelejtik közölni az ügyféllel, hogy lehetősége lenne szétnézni a piacon, és a számára legjobb ajánlatot választani az életjáradékokra vonatkozóan. Mivel a járadék egy életre szül, ha az ügyfél rosszabb szolgáltatást választ, a hátralevő életében kénytelen lesz lényegesen kevesebb összegből élni...
A legjobb és legrosszabb életjáradékok között akár ezer font (304 ezer forint) is lehet évente, ami jelentős megélheti szintváltozást eredményezhet ha jól választ valaki. Utólag viszont már nem lehet módosítani a döntésen, ha valaki rosszul dönt, az élete végéig kénytelen aszerint élni. Pont emiatt találta az FSA a járadékszolgáltatók hozzáállását felháborítónak. A döntés előtt állóknak igenis világos és egyértelmű tájékoztatást kellene kapniuk a döntési lehetőségeikre vonatkozóan.

Emiatt az FSA új programot hirdetett meg, amelynek célja az ügyfelek tájékoztatása, év végéig minden pénzügyi szolgáltatónak alkalmazkodnia kell az új programhoz. Bár egyre több olyan ügyfél van, aki kihasználja, hogy nem feltétlenül kell annál a cégnél megvennie az életjáradékot, amelyiknél a felhalmozás is történt, más szolgáltatót is választhat, még mindig jelentős azoknak a tábora, akik a tájékozottság hiánya miatt rosszabb feltételekkel, vagyis rosszabb későbbi járadékkal mennek nyugdíjba.
De nem csak emiatt lényeges szétnézni a piacon, azt is érdemes megnézni, hogy az életjáradék valóban megfelel-e az ügyfelek elvárásainak, ugyanis számos más lehetőség is létezik, ami a különböző igényeknek megfelelően nyújt valamilyen nyugdíjszolgáltatást.
Itthon sem rest a PSZÁF
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Magyarországon várhatóan 5-10 éven belül 600 ezer ember fog eljutni odáig, hogy lehetősége vagy kötelessége lesz életjáradékot igényelni, vásárolni. Ez nagy számú ügyfelet jelent, amihez képest a piac még egyelőre gyerekcipőben jár, mindössze 10 biztosító kínál 7 típusú terméket. Időben elindítva a tájékoztatást szeretne a felügyelet segíteni az embereknek, hogy kinek mit érdemes választania, illetve ezen keresztül a pénzügyi ismereteket is bővíteni szeretnék.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







