1 milliárd fontnyi mulasztás: az állam nem fizetett elég nyugdíjat!

Pénzcentrum
2008. május 5. 14:00 2 perc

Akár 500 ezer is lehet azoknak a nőknek a száma, akik egy időre otthagyva a munkát, hogy a gyereknevelésre koncentráljanak, kevesebb állami nyugdíjat kaptak, összesen 1 milliárd fonttal (321 milliárd forint).

A The Times nyomozása alapján a kormány beismerte, hogy a nyugdíjrendszer hiányosságainak köszönhetően a nők elég nagy százaléka lehet, hogy nem kapta meg azt a teljes nyugdíjösszeget, ami járt volna neki. Jelenleg is folyik a kutakodás, hogy megtalálják az ügyben hátrányosan érintett időseket. A helyzetnek köszönhetően a nyugdíjkorhatár felé közelítők vagy a korhatárt már elértek körében is ellenőrzik, hogy aki elvileg nem lenne teljes állami nyugdíjra jogosult, az nem esett-e ugyanebbe a kategóriába.

Az eddigi eredmények szerint a nők egy bizonyos csoportja esetében derült fény hiányosságra, aminek köszönhetően nem kaptak meg jelentős összegeket. Azok érintettek, akik gyereknevelés miatt megszakították a munkaviszonyukat és családtámogatást kaptak. Nekik a korhatár elérésekor automatikusan meg kellene emelni az állami nyugdíj összegét. A gyereknevelés miatt ugyanis elviekben csökkennie kellene a teljes nyugdíjra való jogosultsághoz szükséges elvárt évek számának.

Amint megvannak az érintettek, a brit kormány alaposan meg fogja vizsgálni azoknak a hölgyeknek az esetét, akiknek különbözet van a ténylegesen kifizetett és a becsült összeg között 1979-től napjainkig. A The Times becslései szerint akár 500 ezer nyugdíjas nő is alacsonyabb összeget kaphatott, mint járt volna, de ezzel a brit kormány nem ért egyet. Bár pontos számot nem lehet tudni, azzal mindenki tisztában van, hogy fontok milliói forognak kockán.

A közeljövőben a kormány több, mint 700 ezer értesítést küld ki olyan férjnél levő nyugdíjas hölgyeknek, akik esetleg jogosultak lehetnek az 1400 fontnyi "talált pénzre". Bár egyik rendszer sem tökéletes, a briteknél már nem ez volt az első eset, hogy ekkora hiányosságra derült fény...

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29