Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár kasszájába az adóvisszatérítések összegének több mint fele érkezik az 50 felettiektől.
Az öngondoskodás különböző formáival élők a törvényi módosítások révén az önkéntes pénztári befizetések után járó adókedvezményt idén első ízben nem kézhez kapták, hanem az összeget az általuk megjelölt pénztári számlára utalta az adóhatóság. A kedvezmény tehát nem tűnt el, csak adótámogatássá alakult át, szorgalmazva az érintettek tudatos öngondoskodását. Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztárhoz (OTP ÖNYP) visszaérkező adóvisszatérítérítési igazolások érdekes tendenciákra mutatnak rá.
Az OTP ÖNYP a kiküldött adóigazolások adatai alapján megállapította, hogy darabszámukat tekintve azok 43%-át az APEH az önkéntes nyugdíjpénztárba utalta vissza, amely viszont a teljes összeg 61%-ának felel meg. Azaz még akkor is, ha a tagok kevesebb mint fele kéri az adóvisszatérítés összegét az önkéntes nyugdíjpénztári számlájára, befizetéseik mértéke lényegesen meghaladja az átlagot, tehát fontos számukra az időskori megtakarításuk gyarapítása. Legnagyobb arányban (72%) az 51 és 60 közöttiek kérték az önkéntes nyugdíjpénztárba pénzük átcsoportosítását, és a befizetett összegek nagyságában is vezetnek. Őket a 41-50 év közöttiek követik, de befizetés nagyságában már a közvetlenül nyugdíjazás előtt álló, 60 feletti korosztály foglalja el a második helyet.
A 60 év feletti korcsoportba ugyan csak a pénztári tagok 2,4%-a tartozik, ők nem csak az adóvisszatérítések összegének 67%-át irányították önkéntes nyugdíjpénztári számlájukra, de az éves befizetések szintjén is az élen járnak. Mind az egyéni, mind a munkáltatókon keresztül érkező tagdíjak terén ők juttatják az átlagban legmagasabb összegeket az önkéntes pénzárhoz. Míg a 16-30 év közötti korosztály éves átlagos befizetése 220 725 Ft, addig a 60 év feletti korosztálynál ez 485 503 Ft, azaz több mint a duplája. "Ez arra enged következtetni, hogy megváltozott a tendencia: korábban az volt a jellemző, hogy a közvetlenül a nyugdíj előtt álló korosztály öngondoskodási hajlama elenyésző, és tagjaik általában az államtól várják a gondoskodást, a 2006-os év önkéntes nyugdíjpénztári befizetései és adóvisszatérítései fordított irányzatról árulkodnak. A nyugdíj célú megtakarítások egyre népszerűbbek az idősebb generációk körében is" - mondta Várnagy Anikó, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
Az is kiderült, hogy az idősebb korosztály szívesebben költ a nyugdíjas évek megtakarításaira, mint a közvetlenül felhasználható egészségpénztári szolgáltatásokra. Utóbbiakra továbbra is a fiatalabb generációk választása esik, hiszen az egészségpénztárba befizetett összeget akár azonnal el is költhetik. Általában a 16-30 éves korosztály az adóvisszatérítések nagyobb hányadát egészségére, sportolásra vagy üdülésre fordítja, szemben az 51-60 éves, illetve a 60 feletti korosztály önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítási preferenciájával.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az önkéntes nyugdíj-, illetve egészségpénztárba, valamint önsegélyező pénztárba befizetett összeg harminc százalékát, de legfeljebb 100 ezer forintot (többes jogviszony esetén 120 ezer forintot, 2020 előtt a nyugdíjkorhatárt betöltők esetében pedig 130/150 ezer forintot) egy az érintett által megjelölt pénztári számlára utalja az adóhatóság.

Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







