20 °C Budapest

Itt a vég! - Semmire sem elég a nyugdíj...

Pénzcentrum
2007. július 20. 13:00

A Birmingham Midshires kutatása szerint megdöbbentően kevesen, a nyugdíjazás előtt álló lakosság mindössze 15 százaléka gondolja úgy, hogy az állami nyugdíj elégséges lesz számára a nyugdíjas évekre.

Az 55 év felettiek legnagyobb része magánnyugdíjpénztári megtakarítás nélkül fejezi be munkáját, ők attól tartanak, hogy az állami nyugdíj még a mindennapi szükségletek fedezésére sem lesz elég. Az alapnyugdíj jelenleg 87,30 font (32 ezer forint) hetente.

Azok között, akik az állami nyugdíj mellett rendelkeznek nyugdíj-célú megtakarítással, már más a helyzet, ugyanis ennek a csoportnak több mint fele úgy gondolja elég pénze lesz élete hátralévő időszakára.

Ugyanakkor a Guardian brit napilap szerint ők sem ülhetnek babérjaikon, hiszen köztudott probléma, hogy nem teszünk félre eleget munkabérünkből. A Scottish Widows adatai alapján átlagosan 7,9 százalékot tesznek félre bruttó bérükből a munkavállalók, mikpzben 12 százalékra volna szükség.

A 30 év felettiek körében mindössze 49 százalék tesz félre a nyugdíjas évekre, míg 24 százalék egyáltalán nem takarékoskodik.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 08:57
2026 második negyedévében csökkent a hazai bankautomaták száma annak ellenére, hogy a bankokat jogsz...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 25. 08:00
A városi zöldterület önmagában nem egyenlő az élőhellyel. A kutatások egyre inkább azt mutatják, hog...
KonyhaKontrolling  |  2026. szeptember 25. 07:40
Már sokat írtam arról, hogy a megtakarítási egységgel egybekötött biztosítás nem jó konstrukció. Leg...
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 07:07
Hont András reagált a Media1 cikkére, amely Perintfalvi Rita közlése alapján arról számolt be, hogy...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?