9 °C Budapest

Vonzó ingatlanpiac, alacsony adó - irány Montenegró?

Pénzcentrum
2007. június 4. 05:55 3 perc

A mintegy egy évvel ezelőtt függetlenné vált Montenegró előtt kecsegetető fejlődési pálya állhat, ami nekünk még inkább vonzó lehet. Vajon megéri céget alapítani a kis balkáni országban? Érdemes oda vinni megtakarításainkat? Erre keressük a választ montenegrói lehetőségeket felkutató cikkünkben.

Gazdasági helyzet

A 2006. májusában megtartott népszavazás értelmében Szerbia és Montenegró külön állammá avanzsált. A Montenegrói (eredeti nyelven Crna Gora) Köztársaság 13 812 négyzetkilométeren terül el, fővárosa Podgorica.

A hivatalos montenegrói fizetőeszköz az euró, amely a német márkát váltotta fel, melyet pedig 2000-ben a dénár helyett vezettek be. Az ország 2005-ös GDP-je 1642 eurót tett ki, az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson pedig 5620 eurót. A 2005-ös évben a Montenegrói Központi Bank adatai szerint az infláció éves szinten 1,8 százalékra csökkent a megelőző évben tapasztalt 4,3 százalékról.

Cégalapítás - kemény dió?

A külföldi üzlet alapítására vonatkozó montenegrói jogszabályok szerint alapvetően három formában lehetséges céget alapítani az országban: korlátolt felelősségű társaságot, részvénytársaságot, valamint közhasznú társaságot.

Korlátolt felelősségű társaságot már akár egy személy alapíthat, ezzel szemben részvénytársasághoz már legalább két alapítóra van szükség. Az üzleti élet fellendítése érdekében a minimum tőkeigényt korlátolt felelősségű társaság esetén 1 euróra csökkentették. A külföldiek cégalapításáról szóló törvény alapján a részvénytársaság esetén ez az összeg 10 000 dollár (1,83 millió Ft).

A cégalapítás menete már messze nem olyan egyszerű, mint amilyenre számítanánk az 1 eurós minimumtőke mellett. Egy korlátolt felelősségű társaság létrehozásával kapcsolatosan több teendőnk is akad.

Először is ki kell választanunk a megfelelő cégnevet, valamint szükségeltetik egy alapítási űrlap is, melyet egy könyvesboltban, vagy pedig a Montenegrói Cégnyilvántartás honlapjáról is le lehet tölteni. Az alapítási iratok ügyvédi ellenjegyzése után jegyeztethetjük be a társaságot Podgoricában.

A bejegyzés után a Statisztikai Igazgatóságnál kell statisztikai számot kérni a vállalkozásnak, illetve a cégbíróságon bejegyzés után kell igényelni bélyegzőt. A bankszámla nyitása szintén kötelező a bejegyzés után.

Mindezek után szükségeltetik a tevékenység végzéséhez szükséges önkormányzati engedély a cég szék-, vagy telephelyének megfelelően, az engedélyért a tevékenység végzéséhez szükséges terület nagyságával arányosan kell fizetni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha ezeket is elvégeztük, akkor még szükséges regisztráltatni a céget a nyugdíjalapba, a foglalkoztatási hivatalba, az egészségügyi alapba, regisztrálni kell a nyereségadóhoz, illetve az áfa megfizetéséhez. Az alkalmazottakat a társadalombiztosításba kell bejelenteni. És végül a kereskedelmi kamarába is be kell jelenteni a céget.

Montenegró nem véletlenül tartozik a kedvelt offshore célpontot, ugyanis a vállalati nyereségadó az egyik legalacsonyabb ebben a balkáni országban, 9 százalék. A személyi jövedelemadó sávosan változó. Az áfa-kulcs egységesen 19 százalék.


Ingatlanban az erő?

Jelenleg Montenegróban nem érvényesülnek szigorú korlátozások a külföldiek ingatlanszerzésére vonatkozóan, ugyanis ugyanolyan módon szerezhetünk mi is tulajdonjogot, mint az ott lakók.

Az ingatlan vásárlójának 2 százalékos adót kell fizetnie, ez alól az új építésű ingatlanok képeznek kivételt. Az ingatlanadó mértéke területenként változó lehet, a könyv szerinti érték után kell fizetni 0,08 - 0,8 százalékot.

Az ország ingatlanpiacának fellendülése egyelőre még várat magára, azonban úgy tűnik lassanként a hollywoodi sztárok mellett a befektetők is kezdik felfedezni az országban rejlő lehetőségeket.

A legvonzóbb régiók természetesen a tengerpart mentén találhatóak, becslések szerint itt az árak 30 - 50 százalékkal is emelkedhetnek évente. Ugyanakkor tagadhatatlan hogy az egyelőre virágzó feketegazdaság miatt kockázatosnak bizonyulhat az ingatlanba történő befektetés.

Ami a jövőt illeti, mindenképpen vonzó lehet a Szerbiától való elkülönülés, a montenegróiak becslései szerint pedig mintegy 5 éven belül megvalósulhat az unióhoz való csatlakozás. Szintén érdemes fontolóra venni, hogy az ingatlanárak egyelőre messze alulmaradnak a szomszédos Horvátországtól.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 13:27