7 °C Budapest

Ez a bankkártya kicsit más - Hogy keress pénzt vele?

Pénzcentrum
2006. augusztus 31. 08:00 4 perc

Megtakarításunkat sokféleképpen kamatoztathatjuk a pénzintézetek fiókjaiban: a kockázatkerülő ügyfelek választhatják a bankok lekötött betéteire vonatkozó kondíciókat, de szemezgethetünk különböző befektetési alapokból, kötvényekből vagy éppen a kockázat kedvelő ügyfelek próbálkozhatnak a tőzsdével. A befektetési alapok már eddig is jelen voltak a piacon, ám a számos bank közül kettőben már megjelent egy új szolgáltatás csomag, aminek a neve befektetési kártya. Különleges, rugalmas, és ötvözi a bankkártyák, folyószámlák és befektetési alapok tulajdonságait. Mit is takar pontosan az a fogalom, hogy befektetési kártya?


Magyarországon újdonságnak számít a befektetési kártya, és még nagyon kevesen ismerik ezt a befektetési formát. Még nem elterjedt, hogy az ügyfelek a befektetési kártya előnyeivel éljenek, pedig ezek a folyószámlák és a befektetési alapok előnyös tulajdonságait ötvözik azok számára, akik megtakarításaikat tetszőleges időpontban lekötés nélkül szeretnék elhelyezni, és magasabb hozamot elérni, mint a látraszóló kamat.

Mely pénzintézetek kínálnak ilyen szolgáltatáscsomagot? 


Csupán két bank ajánlata közül válogathatunk, ha ilyen befektetési formába szeretnénk invesztálni a pénzünket. Jelenleg a BudapestBanknál és az Erste Banknál találhatunk ilyen szolgáltatásokat. A Pénzcentrum megkereste az említett bankokat, melyek kérdéseinkre készségesen válaszoltak szolgáltatásaikkal kapcsolatban. Mindkét bank azoknak az ügyfeleknek ajánlja a befektetési kártyát, akik magasabb hozamot szeretnének elérni, mint egy hagyományos folyószámlán kamatozó látraszóló kamat és mindezt úgy, hogy a betétfeltörésből származó kamatveszteséget kiküszöböljék, és pénzüket mindig az adott napi árfolyamon, az addig megtermelt hozam mellett vehessék ki.

Mint ahogy azt már említettük, a befektetési kártyák nemcsak a befektetési, hanem a folyószámlák egyes tulajdonságaival is rendelkeznek. Ez esetben a betéti- és hitelkártyákhoz hasonlóan lehetőségünk van arra, hogy készpénzt vegyünk fel ATM automatákból, lehetőségünk van készpénz befizetésre és arra, hogy vásároljunk vele.

Az Erste Bank elmondása szerint az ő kártyájuk olyan előnnyel rendelkezik, hogy rugalmas készpénzkezelést biztosít használója számára, hiszen a hagyományos tranzakciók elvégezhetők vele - a számlához VISA Classic bankkártya jár -, mindezt viszont befektetési hozamokkal társítja, azaz a lekötetlen folyószámla egyenlegtől jóval magasabb kamatot kínál. Az Erste esetében a jóváírási tranzakciók befektetési jegy vásárlásának, a terhelési tranzakciók -ideértve a díjterheléseket is - befektetési jegy visszaváltásnak felelnek meg.

A BudapestBank befektetési kártya stratégiájának középpontjában az alacsony kockázati szintet képviselő rövid lejáratú állampapírok és bankközi betétek állnak. A befektetési kártya segítségével az ügyfél a megtakarításait és napi pénzforgalmát egyetlen számlán kezelheti. A konzervatív befektetési politika mellett a lehető legnagyobb hozamra törekszik, amellett, hogy a MasterCard típusú bankkártya széles körű használatot biztosít.

Mi a kártyaigénylési feltétel? 


A kártyaigénylési feltételeket megtalálhatjuk a bankok kondíciós listájában, azonban azt érdemes tudnunk, hogy az Erste Bank esetében a befektetési kártya mögött lévő értékpapírszámlára a szolgáltatás igénybevételéhez minimálisan 10 000 forintot kell befizetnie az ügyfélnek.

A Budapest Banknál ezzel szemben azok, akik rendszeres jövedelemmel rendelkeznek, 50 000 forint óvadéki feltételként, akik nem rendelkeznek rendszeres havi jövedelemmel, azok 100 000 forint ellenében nyithatnak számlát.

Milyen alapba fekteti a bank automatikusan a pénzünket? 


Díjmentes a számlavezetési díj, átutalás bankon belülre, vásárlás bel-és külföldön, a Budapest Internetbank havi és belépési díja a BudapestBank befektetési kártyájának ügyfelei számára. A hozamot a Budapesti Pénzpiaci Alap hozamszintje adja meg, melynek múltbéli árfolyamai a következőképpen alakultak:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bankkártya éves díja 3500, a társkártyáé 3000 forint. Készpénzt Budapest Bankos automatából 75 Ft-ért, banki pénztárban pedig az összeg 0,3 százalékáért - min. 250, max. 4000 Ft - tudunk felvenni.

Az Ersténél saját ATM-ből 340 Ft plusz 0,4 %-os díj mellett tudunk pénz felvenni, külföldi automatákból egy kicsivel borsosabb összeget, 600 forint plusz 1,1 %-t kell tranzakciónként kiadnunk kezünk közül. Az éves kártyadíj -október 1-je után igényeltek esetében- 2990 Ft, azonban ha szeptember 30-ig szeretnénk kártyát kapni, akkor az 1. év kártyadíját elengedi a pénzintézet.

Az Erste szintén a Pénzpiaci Alapot választja a kártya alapjául vett befektetésnek, mivel a kártya még csak 5 hónapja létezik a piacon, ezért múltbéli adatok hiányában a bank csak az utolsó 3 hónap hozamát tudta megadni, ami 1,08 százalék volt (évesítve 4,32%).

Milyen extra szolgáltatásokat vehetünk a befektetési kártya által igénybe? 


Plusz szolgáltatásokkal is megajándékozzák ügyfeleiket a bankok az esetben, ha a befektetési kártyát választják. Az Erste Bank a csomaghoz díjmentes baleset-, poggyász-, betegségbiztosítást, valamint asszisztencia szolgáltatást kínál, és ingyenesen biztosítja a TeleBank szolgáltatást. A Budapest Bank esetében szintén lehetőség van arra, hogy a díjmentes Budapest InternetBank szolgáltatásait igénybe véve kényelmesen, akár otthonról is intézhessük pénzügyeinket. Minden fő -és társkártyához egész Európára kiterjedő baleset- és utasbiztosítás tartozik.

Ha a számlákra pénz érkezik, akkor a pénzintézetek a megérkezett pénzösszeget automatikusan alapokba helyezik, ami pedig már a pénzpiaci alapok után járó hozamokat biztosítja a megrendelő számára.

Megéri? Nem éri meg? Mindenkinek más és más kondíció a legmegfelelőbb. Tény azonban, hogy a bankok ezzel a befektetési lehetőséggel sok ügyfelük számára hoztak létre kedvező szolgáltatáscsomagot, mellyel nemcsak pénzpiaci hozamokat nyernek anélkül, hogy lekötnék pénzüket, hanem a hagyományos tranzakciókat is ugyanúgy tudják használni, mint a betéti kártyák esetében.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?