Ők keresik a legtöbbet Magyarországon: durván nőnek a hazai bérek

2018. május 23. 14:00

2018. márciusban a bruttó átlagkereset 331 500 forint volt, 11,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2018. január-márciusban a bruttó átlagkereset 316 300 forint, a nettó átlagkereset 210 300 forint volt, mindkettő egyaránt 12,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Május 23-án, szerdán közölte legújabb, a magyarok keresetével foglalkozó elemzését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ebből kiderült, hogy a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 331 500 forint volt. Nemzetgazdasági szinten pedig az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 220 500 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 229 000 forintra becsülhető. Mindez azt jelenti, hogy a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 11,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A márciusi eredmények mellett a KSH elemezte a 2018 január-március időszakot is, amiből kiderült, hogy A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 316 300 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 328 700 forint volt.

Ugyanebben az időszakban a bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (576 600 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (205 000 forint). Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 210 300 forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 218 900 forintra becsülhető. Mindez azt jelenteti, hogy a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 12,4, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,6%-kal nőtt az előző év azonos időszakához hasonlítva.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28