16 °C Budapest

Itt a nagy lehetőség: mutatjuk, hogyan találj zsíros állást a koronavírus-járvány után

2020. május 22. 16:44

Már Magyarországon is rengetegen vannak, aki az új koronavírus-járvány következtében elveszítették az állásukat vagy legalábbis kilátástalannak látják az előttük álló jövőt. Ebben a borzasztó helyzetben - soha jobbkor - az ember, ha kényszer hatására is, de eljátszadozhat a karrierváltás lehetőségével. Sokaknak persze muszáj is, de ha már valaki felveszi a kesztyűt, csinálja rendesen és biztonságosan. Mutatunk 8 HR-tippet, hogyan fogj neki a tervezésnek, mire figyelj, és hogy mi a legfontosabb teendőt.

Az Operatív törzs május 19-i tájékoztatóján Bodó Sándor, az ITM államtitkára elmondta,

április végén 330 ezer fő volt a regisztrált munkanélküli, ez 50 ezres emelkedést jelent egy hónap alatt

Azt tehát már most látszik, hogy a koronavírus-járvány következtében rengetegen veszítették el az állásukat, akik most igyekeznek valamilyen új munkát találni. Sokan lehetnek továbbá azok is, akik megfeneklettek jelenlegi helyzetükben, csökkentették a fizetésüket vagy egyszerűen csak kilátástalannak látják a jövőt onnan, ahol éppen állnak. Bármelyik állapot is álljon fönn, érdemes elgondolkozni a karrierváltáson. Mutatunk 8 tippet, hogy mit is kell valójában átgondolni a leginkább egy ilyen nagy lépés megtétele előtt.

Fusd át az elképzeléseid

Tedd fel magadnak a következő kérdéseket: Ha a mostani munkádat ajánlanák föl egy állásinterjún, elfogadnád? Ha nem, akkor úgy érzed most jött el az ideje annak, hogy változtass a jövődet illetően? Mi az új 10 éves célod, hogyan érnéd el azt? Talán a válasz, amit keresel, a karrierváltás. 

Mielőtt azonban ebbe belevágnál, meg kell hogy bizonyosodj arról, hogy a munkádon kívül a magánéleted többi része stabil. Fontos hogy rendben legyen az egészséged, a családi életed, illetve megfelelő tartalékok is szükségesek ahhoz, hogy átvészeled a váltással járó esetleges nehézségeket. Ha ezek mind adottak, akkor mozdulhatsz, ha nem, akkor semmiképp sem javasolt egyszerre több sorsfordító dolgot egyszerre csinálni. Rendezd a soraid, utána indulj csak neki az új útnak.

Hozz létre többféle lehetséges útvonalat!

Egyetlen 10 éves terv helyett, hozz létre többet. Számolj más és más eshetőségekkel, legyenek olyan elágazások, amik nem veszélyeztetik a fő célkitűzéseidet, akkor sem, ha valami út közben balul sül el. Számolj azzal, hogy összejön az új karrier, de azzal is ha nem, játssz el azzal a gondolattal is, hogy valamilyen vállalkozásba fogsz, mi lenne az?! Építs be a tervedbe olyan biztos bázisokat, amiket minden körülmények között el tudsz érni. 

A tervezés persze nem azt jelenti, hogy majd minden meg is valósul ebből. De gondolkodj tisztán, világosan leltározd az erősségeid, gyengeségeid, készülj fel váratlan eshetőségekre is, hogy mindig az adott lehetőségeidhez mérten a legjobb döntést tudd meghozni.

Biztos a privát szektor neked a legjobb?

Az elmúlt időkben szinte egyértelmű volt, hogy a privát szektor tartogatja a legtöbb szabadságot, karrierlehetőséget, illetőleg keresetet az egyén számára ahhoz, hogy kiteljesülhessen. De biztos így van ez? Rád is igaz ez? A világjárvány bebizonyította, hogy sok szektor rendkívül sérülékeny, könnyen összedőlhet. Biztonságban vagy a piac jelentette munkahelyeken, illetve biztos, hogy lesz például elegendő nyugdíjad innen?

Gondold át, hogy számodra megfelelő lenne-e ez állami szférában elhelyezkedni vagy jobb lehetőségeid lennének a magánszektorban. Ha csak egyet választhatsz, mi lenne az: túlélés vagy jólét? Az állami szférában való elhelyezkedés is megfontolandó tehát. ,

Az IT szektor csábításában

Igencsak megfontolandó manapság, hogy az ember beszálljon az IT szakmába, ahol gyakorlatilag az út életünk végéig ki van kövezve. Igen ám, de manapság már itt sem elég a kezdő szint: képes lennél annál feljebb lépni? Folyamtatosan lépést tartani az egyik legjobban fejlődő iparággal, esetleg csapatot vezetni? Ha igen, akkor érdemes lehet belevágni az alapoktól. Azt azonban senki ne gondolja, hogy egy rapid, kódolói tudással sokáig labdába lehet manapság rúgni. Most még lehet, de idővel ez a piac is telítettebb lesz, és a forgács ki fog hullani. Érdeme ezzel is számot vetni akkor, ha az ember beszállna az IT bizniszbe. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A derű mindennél előrébbvaló!

Karrierváltáskor talán a legfontosabb a hozzáállásod. Az embert körülvevő esetleges negatív hatások ellenére a munkahelykeresés, átképzés során folyamatosan pozitívnak kell maradni. Az igazság az, hogy hosszú, fáradságos játékra kell berendezkedni. És ez első sorban mentálisan viseli meg az embert. Érdemes kezdeményezni, megragadni a lehetőségeket és nem a sült galambra várni. A szembejövő problémákkal pedig érdemes megküzdeni, azokból ugyani sokat lehet tanulni, nem kell tehát az első akadálynál megfutamodni vagy óriási kitérőt tenni. Muszáj innovatívnak lenni, és csapatjátékos képességeinkre is szükség lesz.

Rugalmasnak kell lenni, és adott esetben nem szabad félni útmutatást kérni. Legyen szó barátokról vagy szakemberekről, a környezetünk sokszor észrevehet bennünk olyat, amit tudunk kamatoztatni, de nekünk belülről nem tűnt fel. És persze ez fordítva is igaz, ahol csak tudunk mi magunk is segítsünk a hozzánk közelállóknak, csak azért mert valaki egy nehéz karrierváltás közepén van, muszáj megőriznie az empátiáját mások iránt. 

Éld meg a változást!

Ahelyett, hogy próbálnál ragaszkodni a régi dolgokhoz, megőrizni a régi státusz quo-t, inkább öleld magadhoz a káoszt. Azt a káoszt, amit a változás jelent. Érdemes ugyanis átélni a változás minden pillanatát, az új munka minden nehézségét, ezekből ugyanis sokat tanulhat az ember. Jó tanács: egy hónapon belül sajátítsunk el legalább egy olyan alap repertoárt, amivel a manapság is menő munkák szakzsargonja vagy kezdő feladati meg sem kottyannak. Idegen nyelv, online marketing, webizájn, kódolás, csak hogy pár témát említsünk.

Tartsd a kontrollt!

Az új koronavírus-világjárvány sok esetben meg is könnyíthette valakinek a karrierváltás elhatározását. Egy megalapozott terv pedig valószínűleg a családon is átmegy, de azért mindezt érdemes jókor tálalni. Fontos azonban, hogy semmi esetre se idegeskedjen az ember, arra kell koncentrálni, amit az egyén maga is irányítani tud, ami tőle függetlenül működik, azon kár feszengeni. 

A lényeg, hogy karrierváltás során amennyire csak lehet csökkentsük a költségeinket, tanuljunk új készségeket, olvassunk új könyveket, ismerkedjünk meg merőben új iparágakkal, esetleg némi éghajlatváltozásra is adhatjuk a fejünket - igen, földrajzi értelemben -. A kulcs, ne stresszelj azon, mennyi ideig fog tartani az egész procedúra, csak arra figyelj, mire közvetlenül hatásod van. Ha ezt megcsinálod, akkor minden tőled telhetőt megtettél.

Láss hozzá!

Amíg időd engedi készítsd el a személyes költségvetésed, és figyelj az egészségedre! Fusd át a képességeid, készségeid, és hagyatkozz nyugodtan ezekre. Ezeket erősítsd! Olyan tervbe fogj bele, ahol ezeket kamatoztatni tudod, csinálj egy új, korszerű önéletrajzot, regisztrálj munkaközvetítő oldalakra, és válogass. Próbálj meg minél több találkozót összehozni, akár online is, csak csinálj állásinterjúkat, gyakorolj és tapasztalj! Bízz magadba, bízz abban, hogy van elég erőd, hogy áttörd az apátid, és belevágj valami egészen újba!

(economictimes)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem