23 °C Budapest

Brutál béremelkedés ebben a szakmában: ennek ellenére hiány van munkaerőből

2020. január 8. 20:30

A boltos dolgozók bére is benne van a nyugtán feltüntetett árban. 2016-2020 között összesen 60 százalék körüli béremelés várható a végére, az eladók körében 65 százalék. Ez együtt számolva közel 400 milliárd forint. A munkaerőhiány maradt, de előreláthatóan már nem nő tovább.

A minimálbérek emelése alulról tolja, a munkaerő hiánya felülről húzza a béreket a boltos világban is. A boltosnak annyi pénze van a saját költségeire, amennyit a vásárló a pénztárban hagy. Ebből persze mást is ki kell fizetni, például a beszállítókat (legnagyobb költség), az áfát, a villanyszámlát, a bérek mellett. Az boltos fizikai dolgozók hiánya pedig olyan bérpolitikára kényszerítette a boltosokat, amikor az eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok bérét nagyobb ütemben kellett emelni az átlagnál. Az elmúlt időszak adatai és a várható számok ezt is jelzik - írja a Blokkk.com szakportál.

2016-2020 között összesen közel 60 százalékkal emelkednek a boltos világban a havi bruttó átlagkeresetek, ezzel egy béralkuk sorával bélelt időszak le is zárul majd, a portál továbbá megjegyzi, ne feledjük, volt hatéves és ezen belül egy kétéves bérmegállapodás is.

Végül is a béremelések sora oda vezetett, hogy ugyan a sorok a pénztárak előtt nem fogytak el, nem lettek rövidebbek, de hosszabbak sem. Ezt támasztja alá az üres álláshelyek statisztikája is, mely szerint 2019 első három negyedévében már nem nőtt a betöltetlen álláshelyek száma 2018 végéhez képest. Így az eladókeresés még nem ért végett, de előreláthatóan lefékeződik az eladóhiány növekedése. Ebben döntő szerepe volt annak, hogy a bérek, keresetek több mint százezer forinttal emelkedtek öt esztendő alatt, bő másfélszeresre, az eladók körében kétharmadával.

A munkaerő hiánya miatt tág tere nincs a béralkunak a boltban sem, a bevételhez igazodhat mindenki. Ezt jelzik a bérköltség változásának adatai is, melyek szerint a bérek emelkedésének üteme némileg ugyan túllépi a boltos világ bevételét, de nagyságrendjét tekintve a kettő együtt mozog. Amennyivel több pénzt hagy a vásárló a boltban, annyival több lehet a béremelés - állapította meg a Blokkk.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Számítanak persze más okok is a munkaerő piac változásaiban. Terjednek a digitális megoldások, például az önkiszolgáló pénztár, vagy az elektronikus polccímke. Az igazsághoz ráadásul hozzátartozik a boltok  számának csökkenése és az is, hogy összességében kisebb lett a foglalkoztatottak száma is a boltos kiskereskedelemben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?