A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában egy műszakra csökkentették a termelést, komplett gépsorokat bontanak le, és a dolgozók egy része hónapok óta kevesebb munkaórát kap.
Sokan érdeklődnek az új „Óvodai nevelő” technikusi képzés iránt, amely érettségi után közvetlenül óvodapedagógusi munkát és akár bruttó 640 900 forintos kezdő fizetést kínál. Az MKKR 5-ös szintű képzés különlegessége, hogy a végzettek azonnal óvodapedagógus-munkakörben helyezkedhetnek el, a pedagógus életpálya szerinti bérezéssel. A szak gyorsítósávot is nyit a diplomához: akár 30 egyetemi kredit beszámítható, és az emelt szintű érettségit is kiváltja. A pályaalkalmassági vizsgálathoz kötött képzés országosan elérhető.
Az „Óvodai nevelő” technikusi végzettség különlegessége, hogy jogszabályi besorolása alapján az érettségi (MKKR 4) és az óvodapedagógus diploma (MKKR 6) közé kerül, mégis lehetővé teszi az óvodapedagógus-munkakör betöltését. A képzés célja kifejezetten az óvodapedagógus-hiány enyhítése, ezért a végzetteket óvodapedagógus-munkakörben lehet, illetve sok helyen kell alkalmazni, a pedagógus életpálya szerinti bérezéssel.
A frissen végzett óvodai nevelők bruttó 640 ezer forint körüli kezdő fizetéssel számolhatnak, amelyet tovább erősít a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentessége.
A mai fiatalok pályaválasztását két fő tényező mozgatja: az anyagi szempontból is stabil jövő ígérete és a vágy, hogy a munkájuk kihívásokkal teli, mozgalmas legyen
– mondja Czifrik Ágnes, a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium főigazgatója.
Bár a személyes érdeklődés a legfontosabb, a családok ma olyan képzési utat keresnek, amely nem hagyja bizonytalanságban a végzetteket, hanem garantáltan biztos megélhetést ígér, amely nem csupán élmény, hanem hivatás is.
Gyors elhelyezkedés és hivatásbiztonság a hiány szakmájában
Az óvodai nevelő technikusi szakképesítés mögött komoly munkaerőpiaci igény áll: a diplomás óvodapedagógusok országszerte hiányoznak, a betöltetlen álláshelyek száma tartósan magas. Ebben a környezetben a technikusi végzettség gyakorlatilag állásgaranciát jelent, a rendelkezésre álló adatok szerint a végzettek átlagosan 1,71 hónap alatt elhelyezkednek. Mindez egy olyan hivatás alapját adja, amely hosszútávra tervezhető, kiszámítható életpályát kínál.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
„A technikus végzettséggel rendelkezők ugyanannyi szabadságra jogosultak, mint a pedagógusok, ami óriási előny” – hangsúlyozza Czifrik Ágnes. „Ez magában foglalja az őszi, téli és tavaszi szünetet is, így a pályakezdők nem 22 nap szabadsággal kezdik a pályájukat, mint más munkavállalók.”
Gyorsítósáv az egyetem felé
A képzés nemcsak közvetlen elhelyezkedést, hanem továbbtanulási előnyt is ad. Az „Óvodai nevelő” technikus ugyanis több helyen okleveles technikusi formában indul, felsőoktatási intézménnyel való együttműködésben. A Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium is ilyen együttműködésben indítja a képzést, amely tartalmilag összehangolt az óvodapedagógus BA-képzések követelményeivel. Ennek köszönhetően a technikumban megszerzett tudás 30 kreditnyi beszámítást is jelenthet az egyetemi tanulmányok során, így a hároméves BA-képzés akár egy félévvel is rövidülhet, különösen levelező tagozatos formában.
További előny, hogy a technikusi szakmai vizsga a jogszabály szerint automatikusan emelt szintű érettségi vizsgatárgynak minősül, százalékos eredménye közvetlenül számítható be a felvételi pontszámításba.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







