16 °C Budapest
Happy male and female business professionals with champagne flutes during success party in office

Rengeteg munkavállaló készül most erre: már ezt is kaphatnak a bónusz mellé

2022. december 8. 18:32

Itt a karácsony, a cégek most tartják az év végi értékelőket, meg persze a céges karácsonyi bulikat, csapatépítőket. Az ünnepek előtti időszak mindig sűrű, ezért különösen fontos, hogy a munkavállalók is ki tudják ereszteni a gőzt az év végi hajtás után. Egyre több az olyan karácsonyi és csapatépítő program, amelyet már céges rendezvényeken is használhatunk, hiszen bizonyítottan a közös élmény segítheti a közös munkát is.

Már javában elkezdődött az ünnepekre való készülődés, a cégekben elindult az év végi hajtás, a munkavállalók pedig már fejben a szabadságot töltik. Ez egyben az év végi dolgozói, valamint ügyfélrendezvények időszaka is, egymást érik a vállalati karácsonyi bulik, csapatépítéssel egybekötött évzárók, évértékelések.

Míg a tavaszi, nyári időszakban rengeteg program közül válogathatnak a cégek, télre jóval szűkebb a lehetőségek köre a hűvös idő miatt. Éppen ezért egyre többször válogathatunk egyedibb céges rendezvények közül, amelyek inkább az élményekre alapszanak. Idén azonban előtérbe kerül a költségtakarékosság, sőt, már a fenntarthatósági szempontok sem kikerülhetők. Így is van azonban jó „megoldás”, hiszen egy különleges céges program hatalmas költségek és karbonlábnyom nélkül is megvalósítható. 

Nemcsak a magánemberek, hanem a cégek életében is sűrűnek ígérkezik az ünnepek előtti időszak. Sok vállalat hosszú távon is hibrid megoldásra állt át, az alkalmazottak egy része ezért a pandémiát követően is távmunkás felállásban maradt. Mindez pedig ahhoz vezetett, hogy a munkavállalók egyre kevésbé mozdulnak ki a digitális világból. Márpedig a személyes ismerkedés, a fizikai jelenlét minden cég hasznára válik - így az idén megugorhat azok száma, akik csapatépítőkkel, konferenciákkal, rendezvényekkel búcsúztatják az évet. Így minden bizonnyal nehezebb dolga van most annak, aki év végén egy maradandó élménnyel kedveskedne kollégáinak.

Komoly dilemma lehet egy vállalkozás számára, hogy hogyan lehet mindezt az igényt – az élő, egyedi programot, a költséghatékonyságot és a fenntarthatóságot – egyszerre szem előtt tartani

mutatott rá az év végi céges rendezvény szervezésének kihívásaira Lak Tibor, a Papp László Budapest Aréna cégvezetője.

Adjunk élményt ajándékba

A szakemberek szerint kifejezetten jót tesz, ha a dolgozók időnként más közegben is együtt vannak, közösen szereznek, élnek át új élményeket. Ez ugyanis pozitívan hat a csapatmunkára, erősítheti az együttműködést a munkatársak között, ami javítja a produktivitást, a munkakedvet. Így ha különleges programot szeretnénk a munkavállalóinknak, úgy akár a Brancs közösségi piacon is szétnézhetünk, hiszen szuper programokat találhatunk, amelyeket akár céges kiadásban is kipróbálhatunk. Ha pedig nem télen szeretnénk csapatépítőt szervezni, úgy különösen hasznunkra lehetnek ezek a programok, hiszen a zöme jövőre valósítható meg.

Többek között részt vehetünk egy balatoni körtúrán egyedi vezetéssel. Zubreczki Dávid Templomséták a Balaton körül könyvével a kezünkben, és egyedi vezetésével közösen bejárhatjuk a Balatont, kirándulhatunk Dörgicsén miközben a könyv szerzője a templomokról mesél.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Amennyiben szeretjük a természetet, és inkább a csapatunkkal az aktív pihenés felé vennénk az irányt, akkor elmehetünk jövőre Szarvaskőre is. Egy egész napos kirándulás, és túrázás után a Bükki Nemzeti Parkban megpihenhetünk a Craft Beer Spa-ban, ahol infraszauna, fürdőzés és szalmaágyon pihenés várja a csapatot.

Alkalmazkodunk a vendégkörünkhöz. Ráadásul sörfürdőzni egész évben lehet, és ez az időszak, amikor a cégek csapatépítőket, rendezvényeket szerveznek, itt mi ezt egy kellemes rendezvényhellyel is tudjuk kombinálni, így nekik is jó választás lehet ez

- emelte ki a Craft Beer Spa ötletgazdája, Zsirai László, aki hozzátette, hogy a sörfürdőben egyébként egy 38 fokos vízbe mártózhatunk meg, amelyben maláta, komló és gyógynövények vannak áztatva, mindeközben pedig kézműves söröket kortyolgathatunk. A fürdőt infraszaunázás előzi meg, és szalmaágyas relaxáció követi.

Ha a csapatunk nagy sörrajongó, de nem venne részt a túrázásba, akkor elmehetünk egy sörkóstolóra is, amiben a Beerálom sörpontozó füzetet is bevonhatjuk. A csapatos sörkóstoló során 18 hazai kézműves sört kóstolhatunk meg, amelyeket értékelhetünk, és csak úgy, mint egy borkóstolón, itt is előadást hallhatunk a kóstolt sörről, sörfőzésről, miközben sörkorcsolyákat csipegetve mi is beszélgethetünk munkatársainkkal.

Idén egyre fontosabb az is, hogy a cégek vissza is adjanak valamit a közösségnek, így akár a csapatépítőt is megszervezhetik ilyen szellemben. Amennyiben örökbe fogadunk egy madárodút, ezzel a Dunatáj Közalapítvány madármentő munkáját támogatva, az alapítvány szintén szervezhet nekünk programot, elmehetünk madárlesre, részt vehetünk a madárgyűrűzésen és még a nemzeti parkot is bejárhatja a csapatunk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem