Február közepén már mindenki a tavaszt várja, de a hétvége továbbra is szürke, szeles és esős időt ígér Budapesten.
Lehet, hogy rengeteg magyar dolgozónak, csak ennyivel kell beérni év végén: ők erre készülhetnek
Közeledik az év végi dolgozói és ügyfélrendezvények időszaka. Idén azonban itt is előtérbe kerül a költségtakarékosság, sőt, már a fenntarthatósági szempontok sem kikerülhetők. Így is van azonban jó „megoldás”, hiszen egy különleges céges program hatalmas költségek és karbonlábnyom nélkül is megvalósítható.
Már csak 6 hét van karácsonyig, így minden cégnél napirenden van a kérdés, hogy milyen formában köszönjék meg a dolgozók egész éves munkáját. Az év végi karácsonyi rendezvények mindig is nagy szerepet játszottak a munkatársak megtartásában és elkötelezésében, a személyes találkozásokra és közös programokra való igény pedig a COVID után csak még jobban felerősödött.
A partik megfelelő helyszínének és programjainak kiválasztása mellé azonban még két fontos szempont bekerült: a költ-ségcsökkentés és a fenntarthatóság. Így minden bizonnyal nehezebb dolga van most annak, aki év vé-gén egy maradandó élménnyel kedveskedne kollégáinak.
Ne a költség, az élmény legyen hatalmas
Komoly dilemma lehet egy vállalkozás számára, hogy hogyan lehet mindezt az igényt – az élő, egyedi programot, a költséghatékonyságot és a fenntarthatóságot – egyszerre szem előtt tartani
– mutat rá az év végi céges rendezvény szervezésének kihívásaira Lak Tibor, a Papp László Budapest Aréna cégvezetője. „Ha azonban a cég nem saját rendezvényben gondolkodik, ez könnyen megvalósítható. (...) Egy, már eleve megszervezett rendezvénybe bekapcsolódni jóval kisebb költséget és előkészítési munkát jelent a cégek számára, hiszen nem kell a helyszíntől a hangosításon át a fellépőkig a teljes költséget és szervezési feladatot bevállalni. Ráadásul így az esemény környezeti lábnyoma is jelentősen kisebb – ami egyre több vállalkozás számára kitűzött cél” – tette hozzá a cégvezető.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A közös pozitív élmény a legjobb összetartó erő
A szakemberek szerint kifejezetten jót tesz, ha a dolgozók időnként más közegben is együtt vannak, közösen szereznek, élnek át új élményeket. Ez ugyanis pozitívan hat a csapatmunkára, erősítheti az együttműködést a munkatársak között, ami javítja a produktivitást, a munkakedvet.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








