21 °C Budapest
Az ördög a részletekben rejlik: ezért nem kap kedvezményes hitelt sok magyar fiatal

Az ördög a részletekben rejlik: ezért nem kap kedvezményes hitelt sok magyar fiatal

2022. szeptember 22. 18:34

Hiába rögzíti a Babaváró támogatás legtöbb feltételét jogszabály, bizonyos dolgokban mégis találni különbségeket az egyes bankok között. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy eltérően határozzák meg az igazolt nettó jövedelem összegéhez képest bevállalható havi törlesztő összegét, így könnyen előfordulhat, hogy ugyanaz a fiatal pár az egyik banknál akár 10 millió forintot is kaphat, míg egy másiknál ennél kisebb összegre bólintanak csak rá. Az alábbiakban részletesen kifejtjük, miről is van szó – számolt be a Bankmonitor.

Nem véletlen, hogy az egyik legnépszerűbb konstrukció a fiatal párok körében a babahitel: a kölcsön öt évig mindenképpen kamatmentes, ha pedig ezen idő alatt legalább egy gyerek születik, akkor akár a futamidő végéig is az maradhat. A második és harmadik baba érkezése után pedig elengedik a fennálló tartozás egy részét, vagy akár az egészet, így előfordulhat, hogy egy forintot se kell visszafizetni a kölcsönből. Ráadásul nincs szükség ingatlanfedezetre és a kapott pénz szabadfelhasználású, így akár autót is vehetünk belőle, vagy elmehetünk egy világkörüli útra. A Babaváróval maximálisan 10 millió forinthoz juthatunk hozzá, amit a legtöbben teljes egészében fel is vesznek, hiszen mindössze egyszer lehet igényelni.

Azonban attól még, hogy teljesítjük a jogszabályban rögzített jogosultsági feltételeket – mint házasság, a feleség még nem töltötte be a 41-et és legalább az egyik fél rendelkezik 3 év TB jogviszonnyal – még nem biztos, hogy meg is kapjuk a kívánt összeget a banktól. A JTM-korlát szerint ugyanis félmillió forint nettó jövedelem alatt annak legfeljebb 50 százaléka fordítható hiteltörlesztésre, míg félmillió forintos keresettől 60 százaléknál húzták meg a határt.

A Babaváró jogszabályban rögzített induló törlesztőrészlete maximum 50 ezer forint, így egy átlagos jövedelemmel a 10 millió forint igénylése elméletben nem jelenthet problémát. Azonban a bankok nem mindegyike számol ezzel a kedvező, kamatmentes törlesztővel számol, hanem inkább azzal, amit akkor kéne fizetni, ha a pár elveszítené a támogatást és a kölcsön piaci kamatozásúra váltana. Ilyen eset lehet például, ha elválunk a párunktól. Ez pedig azt jelenti, hogy 90 ezer forintra növekszik a törlesztőrészlet, ráadásul vannak bankok, amelyek ehhez még az állami kezességvállalás költségét is hozzácsapják. Ez akkor fordulhat elő, ha a feleség az igényléskor még nem várandós, vagy a magzat még nem töltötte be a 12 hetes kort.

A különbség pedig akkor lesz igazán fontos, ha van már egyéb hitelünk, vagy a Babaváró mellé lakáshitelt is igényelnének, hiszen ilyenkor a jövedelmüknek ezt együttesen kell elbírni. Ebben az esetben mindenképpen célszerű olyan bankot keresni, amelyik a kedvezményes törlesztővel kalkulál, ám persze lényeges az is, hogy ne vállaljuk túl magunkat a jelenlegi kiszámíthatatlan pénzügyi, gazdasági helyzetben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem