2026. február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve felsőoktatási szakképzésekre az E-felvételiben. Itt vannak a részletek.
Közel 1.200 fiatal bevonásával készült el a Schönherz Iskolaszövetkezet nagyszabású kutatása – a 18-25 éves korosztály számot adott munkahelyekkel kapcsolatos elvárásairól, bérkívánságairól és az egyetem melletti munkavégzés céljáról. Kiderült, hogy elképzeléseik közel állnak-e a piaci tendenciákhoz, illetve az is, milyen plusszal lehet a jövő munkaerőit egy céghez csábítani, de még arról is született információ, hogy a Z-generáció vajon mennyire várja el szüleitől az anyagi támogatást.
A Schönherz Iskolaszövetkezet évente 5000 juniort köt össze 700 vállalattal, szakmai – elsősorban IT és műszaki – munkálatokra szakosodva. A szervezet 2022 első negyedévében az ország összes felsőoktatási hallgatóját érintő kutatást végzett, hogy átlátható képet kapjon a fiatalok munkavállalási gondolatairól. Mint kiderült, a Z-generáció igen tudatosan tervez előre: 81%-uk már az egyetemi tanulmányok alatt is olyan munkakört szeretne, amely összefügg tanulmányaival, közülük 40% pedig kizárólag a szakmájában hajlandó elhelyezkedni.
Vajon hogyan árazzák be az egyes pozíciókat? A fiatalok a bérminimumhoz közeli órabérért, azaz br. 1150-1500 forintért leginkább a hagyományos diákállásokat (call center, hostesskedés, vendéglátás stb.) és az adminisztratív munkákat (adatrögzítés, excel táblázat kezelése stb.) végeznék szívesen.
A fiatalok igényei a bérezéseket tekintve teljesen reálisak, hiszen a hagyományos diákmunkák jelenleg 1340, az adminisztratívak 1580, a szakmai tudást igénylők pedig a piacon is 2000 Ft átlagos óradíjon mozognak. Új információként számunkra kirajzolódott, hogy az egyetemisták is hajlandók fizikai munkavállalásra, hiszen mindössze 2%-uk jelezte, hogy ilyen típusú feladatkörben nem dolgozna
– osztotta meg gondolatait Baross Levente, a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke, hozzátéve, hogy viszont ennek sokan túlságosan megkérnék az árát.
Milyen célból dolgoznak a mai fiatalok?
A legtöbben (61%) az önfenntartás érdekében vállalnak/vállalnának diákmunkát, de minden második kitöltő fontosnak tartja a szakmai tapasztalatszerzést, illetve az induló alaptőke megteremtését. A fiatalok 43%-ánál pedig már ekkor szerepet kap a kapcsolati tőke megalapozása.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Bár a kitöltők nagyrésze elsősorban azért vállal munkát, hogy saját lábra állhasson, a kutatás egy másik pontján kiderült, hogy a Z-generáció 64%-a elvárja a szülői támogatást az egyetemi évek alatt
– árulta el Baross Levente.
Mi befolyásolja még a munkahelyválasztást?
A hallgatók felének fontos, hogy egy cég biztosítson továbbképzési lehetőségeket (26%) és cafeteriat (25%), de 13%-uk az utazási költség megtérítéséért is lobbizna.
Ha pedig utazás: azt gondolnánk, hogy a fiatalok többsége otthonról szeretne dolgozni, de ez nem így van. Ha rájuk bíznánk, hogyan osszanak be egy munkahetet, akkor annak felét az irodában töltenék, és csak a másik felét home office-ban. A Schönherz kutatásából az is kiderült, hogy a Z-generáció többsége (54%) szíve szerint 30-60 perc közötti időt vállalna be közlekedésre, 40%-uk azonban csak 30 percnél kevesebbet fordítana erre a célra. Egységes vágyként pedig megjelent, hogy bárhol is van az iroda, az könnyen (többszöri átszállás vagy hosszabb sétaút nélkül) megközelíthető legyen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







