7 °C Budapest
400 ezer forintos kezdőbérrel is vadászni kell az embereket: rengetegen hagynák el a pályát

400 ezer forintos kezdőbérrel is vadászni kell az embereket: rengetegen hagynák el a pályát

2022. március 25. 15:31 2 perc

Egy friss toborzási felmérés eredményei alapján az iparág vezetői számára a legnagyobb feladatot a munkatársak megtartása jelenti majd, ugyanis megkérdezettek 36 százaléka a következő két éven belül a szakma elhagyására készül. A kutatás egy másik markáns megállapítása, hogy a toborzók 53 százaléka valamilyen mértékben elégedetlen a fizetésével.

A toborzási területen dolgozó több mint 400 megkérdezett válaszaiból kiderült, hogy már rövid távon, alig néhány év tapasztalat megszerzésével is jelentősen emelkednek a juttatások. A kezdők átlagosan 392 ezer forintos bruttó alapbérével szemben a három-négy éves tapasztalattal rendelkezők ennek az összegnek már közel másfélszeresével, 576 ezer forintos havi alapbérrel számolhatnak.

Kezdőként, illetve néhány éves tapasztalattal személyzeti szolgáltató cégeknél magasabb az alapbér, ugyanakkor 3-4 év, vagy annál több tapasztalat birtokában a vállalati oldalon dolgozók már akár több mint harmadával nagyobb alapjuttatással kalkulálhatnak, mint a tanácsadó cégekben foglalkoztatott toborzók. Ennek oka az, hogy a szolgáltatók jóval nagyobb arányban alkalmazzák a teljesítményhez kötött mozgóbért, amellyel együtt a tapasztaltabb kollégák átlagosan 10-15 százalékkal nagyobb bérrel számolhatnak, mint vállalati kollégáik.

Területi bontásban is jelentős eltérések mutatkoznak az alapbér tekintetében: míg Kelet-Magyarországon átlagosan havi 530 ezer forint, Nyugat-Magyarországon 592 ezer forintot, Budapesten és környékén pedig 646 ezer forint bruttóval számolhatnak a toborzással foglalkozó szakértők.

A HR szakemberek több mint fele, 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy valamilyen szinten elégedetlen a jelenlegi fizetésével

– mondta Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója. –

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A megkérdezettek 36 százaléka jelezte, hogy két éven belül a toborzástól eltérő tevékenységet szeretne folytatni. A keleti országrészben dolgozó, az országos átlagtól 16 százalékkal elmaradó alapbérrel rendelkező toborzók körében kisebb mértékű a várható fluktuáció: a válaszadók 32 százaléka tervezi, hogy váltani fog. Ezek az adatok komoly kihívás elé állítják a HR szakma vezetőit, az egyik legfontosabb feladat, a munkatársak megtartása lesz a következő években

Jellemző adat a területi eltérésekre az is, hogy a nyugati és a középső régiókban jóval nagyobb mértékű a szakosodás, egy toborzó átlagosan két-három szakterületre specializálódik, ami lényegesen növeli a munkája hatékonyságát. A keleti régiókban ez a fajta szakosodás még nem zajlott le ilyen mértékben, egy tanácsadó átlagosan 5-6 területtel is foglalkozik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 18:33