Felmondási hullám söpört végig a kontinensen: tömegek fordítottak hátat korábbi karrierjüknek

Felmondási hullám söpört végig a kontinensen: tömegek fordítottak hátat korábbi karrierjüknek

2022. március 2. 14:04

A pandémia sokakat kényszerített bezárkózásra, otthoni munkavégzésre, és ez alatt az irodák szerepe, mérete, funkciója is megváltozott. Hogy hogyan tud ehhez alkalmazkodni a piac most és a közeljövőben, nagy kérdés: Dan Molander, a Kinnarps értékesítési igazgatójával kerestük erre a választ. De szóba került még az egyre aktuálisabb fenntarthatóság és természetesen a gyártócégeket sújtó munkaerőhiány problémája is, hiszen rengetegen hátrahagyták korábbi karrierjüket, és valami másba fogtak. Az új munkahelyekre azonban már teljesen új elvárásokkal és megújult szemlélettel érkeztek.

Pénzcentrum: Egy átmeneti korban élünk, amikor az irodáink, mérete és funkciója éppen változik. Egy ilyen bizonytalan világban mi jelenthet kapaszkodót egy irodabútor gyártó cégnek?

Dan Molander: Azt gondolom, hogy nagyon érdekes időszakot élünk, további komoly változásokra készülünk. A legtöbb cégnél még mindig zajlik az elmúlt két év értelmezése, éppen felülvizsgálják az irodákkal és magával a munkavégzéssel kapcsolatos legújabb tapasztalatokat. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez  sok új projektet fog jelenteni, sok ügyfél még nagyobb rugalmasságot vár majd el a jövőben, mint a járvány előtt. Ennek eredményeként elég valószínűnek tűnik, hogy csökkenteni fogják az irodáik méretét, így aztán új igényekkel kell majd szembenéznünk - már ami az irodákat és azok berendezéseit illeti. A legújabb trendek már arról szólnak, hogy vajon miként tudjuk felkelteni az új munkavállalók érdeklődését az irodáink iránt, és kisebb hangsúlyt kapnak majd a koncentrált munkavégzésre alkalmas egyéni munkaállomások. Több olyan helyiségre lesz igény, amelyek a közös munkát, a közös gondolkodást és az együttműködéseket segítik. A meeting szobák, a tárgyalók továbbra is nagyon fontosak lesznek, ha nem fontosabbak, mint bármikor korábban. Élénk viták alakultak ki a járvány alatt a digitális, vagy hibrid meetingekkel kapcsolatban: akármilyen végeredmény is születik ez ügyben, az biztos, hogy sok jó minőségű eszközökre lesz szükség a videós megbeszélésekhez, az online együttlétekhez. Szerintem sokan vettünk részt nagyon rossz minőségű videómeetingeken az elmúlt hónapokban. A jó minőségű online tárgyalásokhoz sok minden szükséges: a megfelelő akusztikától kezdve keresztül azon, hogy hogyan és miben ülünk, egészen a megvilágításig. Számos olyan tényező van, amelyben segíteni tudjuk az ügyfeleinket.

Aztán ott van a technológia, amely szorosan kötődik a belsőépítészethez: ennek is felértékelődik a jelentősége az idő előrehaladtával. Nagyon sok pénzt, időt és energiát fordítunk arra, hogy megértsük például a tárgyalókkal kapcsolatos jövőbeli szükségleteket és elképzeléseket. Tudnunk kell azt, hogyan kapcsolódnak majd a technológiai megoldások a mi termékeinkhez. Ezeket a kérdéseket például minden olyan ügyfelünk felteszi majd magának, aki új irodába költözik. Milyen tárgyalókra lesz szükségünk, milyen típusú megbeszéléseink lesznek? - és így tovább.

Na és persze nem szabad megfeledkeznünk a home office-ból dolgozókról sem: az elmúlt két évben nagyon sok ügyfelünket láttuk el a megfelelő minőségű otthoni munkavégzéshez szükséges felszerelésekkel. Ezen a téren az ergonómia talán afontosabb. Én ezelőtt 17 évig az IT iparban dolgoztam, ott már évekkel ezelőtt elterjedt a rugalmas munkavégzés - bőven a járvány előtt már jellemző volt az, hogy otthonról, szállodából, repterekről dolgoztak az emberek. A járvány hozta magával azt is, hogy a vállalatok elkezdtek odafigyelni arra, hogy a munkavállalóik milyen körülmények között tudnak dolgozni home office-ban. Sokan a kanapén, szinte félig fekve dolgoztak, vagy ott sürgölődött körülöttük a fél család. Szóval az ilyen tapasztalatok alapján az ergonómiára jóval nagyobb hangsúly került, mint korábban, hiszen már nem csak az számít, hogy milyen az irodai munkaállomás kialakítása, fontos az is, hogy az otthoni körülmények is megfelelőek legyenek.

Ma már, azt gondolom, egészen mást értünk irodabútor alatt, mint ezelőtt 30 évvel. Melyek azok a berendezési tárgyak, amelyek korábban még szokatlannak hatottak, de ma már nincs nélkülük iroda?

Ilyen például a POD, vagyis a munkahelyi telefonfülke, illetve az akusztikai panelek nem voltak jelen nemhogy 20-30, de még 10-15 éve sem nagyon - ez annak a velejárója, hogy egyre inkább egybenyílnak a terek az irodákban. Illetve az is újdonság, hogy

olyan megoldásokban kell gondolkodnunk, amelyek lehetővé teszik azt, hogy elvonulhassunk, elzárhassuk magunkat mások elől, ha például egy privát telefonbeszélgetést szeretnénk lefolytatni. Ez 30 éve még nem volt kérdés.

Fontosnak tartjuk azonban a megalapozott döntéseket. Lehet, hogy a nyitott terek koncepciója jelenleg trendi, de fontos megismerni a munkavállalóink, vagyis a végső, valódi felhasználók egyéni igényeit. Már csak azért is, mivel a különböző iparágak, a különböző cégek és azokon belül a különböző emberek mind-mind különbözőképpen működnek a munkahelyeiken. Nem biztos, hogy jó döntést hozunk akkor, amikor azt mondjuk, hogy márpedig mától mindenki egy közös, nyitott térbe kerül, ugyanis nem mindenkinek kedvező egy ilyen környezet.

Kifejezetten árérzékeny nemzet a magyar, mivel lehet mégis meggyőzni egy kis vagy közepes vállalatot, hogy minőségi bútorokkal rendezze be a teret?

Bár a Kinnarps magas minőséget kínál, ez nem jelenti azt, hogy mi lennénk a legdrágábbak a piacon,0 versenyképesek vagyunk. Ám fontos azt megjegyezni, hogy azt kapod, amiért fizetsz - ez alatt azt értem, hogy kiemelt figyelmet fordítunk a kiváló minőségű alapanyagokra, amelyek kiválasztásánál ráadásul a fenntarthatósági szempontokat is szem előtt tartottuk. És ez természetesen meglátszik az árainkon is. Ugyanakkor azt sem felejthetjük el, hogy ezek a bútorok nem 4-5 évet, hanem akár sokkal többet is szolgálhatnak, ami így viszont már sokkal inkább egy jó befektetésnek tekinthető, mintsem annak, hogy beszerzünk valamit olcsón.

Ezzel meg lehet győzni egy kis költségvetéssel rendelkező céget, mondjuk egy KKV-t?

Az a helyzet, hogy több különböző márka tartozik a portfóliónkba, köztük egy német márka is, miután pár éve, 2011-ben felvásároltunk egy ottani céget, és az is magas minőséget képvisel, ami magával hozza a magasabb árat is. Ha magát a brandet nézzük, akkor azt mondanám, hogy nem a túl magas, de nem is a túl alacsony árkategóriában mozog - valahol a kettő között. Úgy gondolom, hogy a legtöbb piaci szereplő számára kínálunk olyan megoldásokat, amit érdemes megfontolni. Egyébként megemlíteném azt is, hogy nem csak a versenyszférában, de a közszférában is jelen vagyunk, emiatt sokkal színesebb és rugalmasabb a termékkínálatunk, mint másoknak. Az északi államokban, Franciaországban, Angliában nagyon komoly jelenléttel bírunk a közszférában, mint beszállító. Sok helyen jelen vagyunk, nagyon sok tapasztalatunk van. Visszatérve az árakra: a Kinnarps sosem lesz a legolcsóbb a piacon, de annak, aki értékeli a minőséget, ezek a bútorok jó befektetésnek számítanak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fenntarthatóság a másik olyan kulcsérték ebben az évtizedben, melyet egyetlen szolgáltató vagy gyártócég sem tud megkerülni. Milyen módon tudnak megfelelni ennek az értéknek, hogyan lehet a bútorgyártás környezetbarát?

Számunkra ez egy kezdetektől meghatározó, alapvető kérdés, hiszen - mondjuk úgy - közvetlenül együtt dolgozunk a természettel. A Kinnarps alapítói is természethez közeli, földműves közösségekben nőttek fel, számukra a forrásainkkal való megfelelő gazdálkodás magától értetődő. Ez a mai napig meghatározza az egész vállalat működését. Emellett az újrahasznosíthatóság a másik olyan érték napjainkban, amelyre különös figyelem terelődött. Ha már a vásárlóinknak nincs szüksége arra, amit eladtunk nekik, akkor biztosítanunk kell a lehetőséget arra, hogy felfrissítsük, megújítsuk a termékeket, vagy tovább adjuk használt cikként. Ha mondjuk egy székről beszélünk, akkor sokszor elég csak az épp aktuális trendekhez igazítani, itt-ott változtatni rajta egy kicsit és új életet kaphat - de legalábbis hosszabbat. Így szükségtelenné válik az, hogy kidobjuk. Ezek olyan trendek, amelyek közel állnak hozzánk. Régóta olyan bútorokat gyártunk, amelyeket könnyen meg lehet újítani: könnyen cserélhetők az asztallapok, a széktámlák. Illetve mi magunk is áruljuk a régebbi, használt bútorainkat is. De nem csak nekünk kellett szemléletet váltanunk, de szükség van arra is, hogy az ügyfeleink is másként tekintsenek a világra. Nem szabad, hogy egyedül az ár lebegjen a szemeik előtt, mint elsődleges tényező. Fontos gondolniuk a további közvetett és közvetlen költségekre is, illetve fontos átgondolniuk, hogy meddig és hogyan szeretnék használni a bútorokat. Ezért szerintem egyre fontosabbá válik a tanácsadó szerepünk.

A világ változott, jóval felelősebb és átgondoltabb döntéseket kell hoznunk. Fenntartható szemlélettel kell belevágnunk minden egyes újabb és újabb projektbe. Hogy mondjak egy egyszerű példát: amikor a színről kell dönteni, akkor talán nem feltétlenül érdemes a narancsot választani. Egy klassz szín, ez kétségtelen, de nagyjából tízévente egyszer számít trendinek. Úgyhogy egy új iroda és az új bútorok esetében érdemes inkább természetes, visszafogott színeket választani és elég, ha mondjuk a párnáknak van valami trendi színe.

A bútorok élettartamának meghosszabbítása - azok felújításával, felfrissítésével - a kisebb, magyar cégek számára is elérhető szolgáltatás?

Egyelőre ezt a svéd piacon vezettük be, de nagyon rövid időn belül Európa több országában is elérhetővé válik, szóval hamarosan egyre több ügyfelünk számára lesz ez egy jó alternatíva. De mi alapvetően teljes csomagokat értékesítünk: nem csak a termékeinket, de a hozzájuk szükséges kiegészítőket is. Szóval a legtöbb esetben mi a cég igényeihez és lehetőségeihez szabott megoldásokat kínálunk a belső terekbe.

Itt Magyarországon mást sem hallunk, mint hogy kifejezetten munkaerőhiányos a gazdaság, ami hosszú távon a növekedés gátja is lehet. A Kinnarpsnak összesen hány alkalmazottja van, a világ mely pontjain, és mekkora gondot jelent a munkaerő felkutatása, megtartása?

Ha a teljes csoportot nézzük, akkor nagyjából 1900-an tartozunk ide. A fő piacunk természetesen Svédország, már csak azért is, hiszen minden gyárunk itt van. Itt állítjuk elő az összes fa és fém alkatrészt, itt gyártjuk a szöveteket is. No, de a kérdésre válaszolva, vagyis mennyire érezzük a munkaerőhiányt! A járvány után látnunk kellett, hogy a piac megváltozott kissé, ezzel együtt úgy gondolom, hogy maguk az emberek is megváltoztak. Nagyon sokan hátrahagyták az addigi karrierjüket, munkahelyeiket és valami teljesen újba fogtak. Az új munkahelyekre azonban már teljesen új elvárásokkal és megújult szemlélettel érkeztek. A Kinnarps is szembe találta magát ezzel az új helyzettel. Hozzáteszem, hogy belsőépítészeti megoldásokkal és bútorokkal foglalkozó vállalatként mi már jóval a járvány előtt igyekeztünk vonzó és izgalmas környezetet teremteni az irodáinkban azért, hogy jó legyen nálunk dolgozni. Azt nem mondom, hogy a skandináv országokban könnyű lenne a helyzetünk, de ezen a területen mi egy ismert, elismert és nagy vállalat vagyunk. Ugyanakkor ez nincs így minden olyan országban, ahol jelen vagyunk, hiszen van ahol nem vagyunk annyira láthatók. Akad tehát olyan piac, ahol esetleg komolyabb feladatot jelent a megfelelő munkaerő megtalálása, de szerintem nyugodtan mondhatom azt, hogy rendben vagyunk. Természetesen a járvány ideje alatt mi is számos ponton változtattuk a szervezeti struktúránkon annak érdekében, hogy több rugalmasságot biztosíthassunk az új elvárásoknak megfelelően.

(Címlapkép: Hankó Viktor)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm