Ennyit keres átlagosan egy pályakezdő: sokan a felét sem kapják kézhez

Ennyit keres átlagosan egy pályakezdő: sokan a felét sem kapják kézhez

2020. július 1. 17:18

A pályakezdők átlagos nettó bérigénye 247 000 forint. A legmagasabb fizetést a mérnöki, a legalacsonyabbat pedig a középiskolai és szakmunkás végzettséggel várják. A fővárosi fiatalok közel 10%-kal keresnének többet, mint vidéki társaik. A lányok átlagos bérigénye pedig majdnem 20%-kal elmarad a fiúkétól. A nemek közötti beágyazott és láthatatlan bérszakadék már a pályakezdőknél megjelenik.

A Zyntern.com Állásportál idén második alkalommal végzett országos kutatást, a fiatalok (16-26 éves korosztály) munkaerő piaci elvárásairól. A kutatásban több, mint 3000 fiatal vett részt. A kutatás kérdései kitértek a fiatalok munkahely választási tényezőire, pályakezdő fizetési igényükre, a legvonzóbb munkaadókra és a koronavírus munkaerő piaci hatásaira.

Átlagos jövedelemigény

A KSH idén januári adatai alapján a Magyarországon a bruttó átlagfizetés 375 200 forint (a közfoglalkoztatottakat is beleértve, anélkül 385 300 forint), ami nettó 249 500 forint átlagkeresetet jelent. A 2019-es átlagfizetés pedig 242 300 forint volt. A Zyntern.com állásportál felmérése szerint a pályakezdő fiatalok bérigénye megközelítőleg megegyezik az országos átlagjövedelem mértékével.

A megkérdezett fiatalok átlag fizetés igénye 242 500 forint. Az összes megkérdezett fiatal 47% szeretne legalább nettó 250 000 forintot keresni.

A vidéki és a fővárosi válaszadók átlagos bérigénye több, mint 9%-kal eltér. A vidéki válaszadók átlagos nettó bérigénye 230 000 forint, míg a fővárosi társaik átlagosan 251 000 forint kezdő fizetést várnak. A fővárosi fiatalok 52%-a szeretne legalább 250 000 forintot, keresni, amíg a vidéki társaik 38%-a szeretné pályakezdőként kézhez kapni hazai átlagkeresetet.

Szakterületek szerinti megoszlás

A kutatásban résztvevők válaszai alapján a legmagasabb átlagos bérigénnyel a mérnöki területeken tanuló és végzett fiatalok rendelkeznek, ők átlagosan nettó 287 000 forintot várnak. A legalacsonyabb bérigénye a középiskolásoknak (és középiskolai legmagasabb iskolai végzettséggel rendelkezőknek) volt, akik átlagosan nettó 201 000 forintot adtak meg.

Őket követik a szakképzésben tanuló és szakképzésben frissen végzett fiataloknak, akik átlagosan nettó 202 000 forint fizetést szeretnének és a bölcsészek, átlagos 206 000 forint fizetési igénnyel.

Legmagasabb fizetési igények mérnöki és IT, technológiai területeken

A legmagasabb átlagos fizetési igénye a mérnöki és IT/ Tech területen tanuló és pályát kezdő fiataloknak van. Előbbiek 39 %-a szeretne legalább 300 000 HUF nettó kezdő fizetést (amelyből 17% minimum 350 000 HUF nettó fizetéssel indulna), míg utóbbiak 31%-a szeretne nettó 300 000 forint plusszal indulni.

Legalacsonyabb fizetési igények középiskolai és szakképzési végzettséggel

Középiskolai és szakképzési végzettséggel rendelkezők jelezték a legalacsonyabb átlagos fizetési igényeket. Előbbi csoport 54%-a, míg utóbbi csoport 36% adott meg nettó 200 000 forintnál alacsonyabb bérigényt. A kutatásból továbbá kiderült, hogy a jogász és bölcsész hallgatók/frissdiplomások több, mint harmada is nettó 200 000 forint alatti keresetre számít.

A jogászok 37, amíg a bölcsészek 36 százaléka adott nettó 200 ezer forintnál alacsonyabb bérigényt.

Nemek közötti bérszakadék

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a nemek közötti bérszakadék már a pályakezdők bérigényeinél megjelenik. A lányok átlagos bérigénye, valamennyi szakterület és lokáció válaszait figyelembe véve, nettó 223 000 forint, amíg a fiúké nettó 273 000 forint, ami közel 18.5% különbséget jelent.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Szakterületenkénti áttekintésben látható, hogy minden vizsgált szakterületen a fiúk rendelkeznek magasabb bérigénnyel. A legnagyobb pályakezdő bérigény szakadék a szakképzésben tanuló és végzett lányok és fiúk bérigénye esetén (21,76%) figyelhető meg, de jelentős a különbség a mérnök (16,55%), a közgazdász (16,19%) és a jogász (15,19%) fiatalok esetében is.
Egymáshoz legközelebb a bölcsész (3,32%) és az IT/Technológia területről érkező kitöltő lányok és fiúk bérigényei voltak (6,69%).

Bérszakadék nemzetközi viszonylatban és hazánkban

Bérek közti egyenlőtlenség fogalmi meghatározása, az amikor egy cégen belül két alkalmazott különböző fizetést kap annak ellenére, hogy hasonló, és azonos képzettséget követelő munkát végeznek. Bár a Római Szerződés már 1957-ben bevezette az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy sok országban a nők átlagos órabére jóval kevesebb, mint férfi munkatársaiké.

Európában a nők óránként átlagban 16%-kal keresnek kevesebbet a férfiaknál. Hazánkban, a teljes munkavállaló népességet tekintve, a KSH hivatalos statisztikái szerint 2019-ben és 2020 első negyedévében is 17% átlagos bérkülönbség van férfiak és nők között.

A kutatás tanulságai a nemek közötti bérigény különbségről

A kutatás nem jelenlegi bérekre kérdezett rá, hanem nettó bérigényeket vizsgált, így nem reprezentatív a bérszakadék jelenlegi mértéke szempontjából. Azt azonban egyértelműen mutatja, hogy a fiúk általában nagyobb önbizalommal és magabiztossággal rendelkeznek, ha fizetési igényekről van szó.

A pályakezdő fiúk és lányok bérigényében látható szakadék különösen kritikus annak ismeretében, hogy a bérszakadék az életkor előrehaladtával folyamatosan szélesedik.

Ennek egyik oka, hogy a nők a gyermekvállalás kapcsán többször, és több ideig dolgoznak kevesebb munkaórában. Megszakítják szakmai pályafutásukat, amelynek következményei a munkaóra és bérváltozások. Ezek pedig megtakarításaik és nyugdíjuk mértékére is hatással lehetnek.

A láthatatlan, de beágyazott és hosszú távon szélesedő bérszakadék kezelése miatt fontos, hogy az indulásnál biztosítottak legyenek az egyenlő feltételek és előmeneteli lehetőségek. És persze a munkaerőpiac közös feladata és felelőssége erősíteni a lányokban is az önbizalmat és hitet munkájuk értékében

- mondta el Megyeri Mirtill, a Zyntern.com állásportál egyik vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2022.08.08 08:30
A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény s...
hrdoktor  |  2022.08.08 06:08
A termelékenységet és a fluktuációt is erősen befolyásolja, hogy egy munkahelyen milyen a kollégák v...
coachco  |  2022.08.05 21:47
Napok óta foglalkoztat a gondolat, hogy ha el kellene képzelni a jövőt, akkor hol és hogyan képzelné...
laskainelli  |  2022.08.03 13:31
Szétesőnek tűnik a világunk. Érzelmi hullámvasutakra szállunk fel, lefelé csúszunk a negatív érzések...
vezetoi-coaching  |  2022.08.03 11:21
Akár külföldön, akár itthon, valami radikálisan mást keresel szenvedélyként, jövedelem-forrásként, m...
Így győzheted le a tomboló inflációt: rengeteg magyar keresi szét magát ezzel a módszerrel

Egy vállalat sikeressége mérettől függetlenül több dolgon múlhat, azonban a sikeres marketing igazán erőssé teheti azt, válság esetén is.

Ez lenne a siker kulcsa? Sok magyar még mindig alábecsüli ezt az eszközt

Ezt mindenképp tudnod kell, mielőtt belevágsz egy start-up finanszírozásába, kezdő vállalkozóként.

Csendes gyilkos pusztítja tömegével a magyarokat: sok apróságon múlhat, megúszod-e

A magyar felnőttek mintegy 60 százaléka fél attól, hogy élete során rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak nála.

Közösségi finanszírozás – alternatív, kockázatmentes út az üzleti célok megvalósítása felé (x)

Nincsenek könnyű helyzetben a hazai induló vagy bővülni kívánó vállalkozások: nehezen előrejelezhető egy-egy termék vagy fejlesztés várható sikere vagy megtérülése.

NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 9. kedd
Emőd
32. hét
Augusztus 9.
Az állatkertek napja
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?