Idén több lehet az szja-bevétel

Pénzcentrum
2014. május 22. 09:02

A személyi jövedelemadóból származó bevételek 2011-ben tapasztalt csökkenése az ellenkező irányba fordult, és bár a nettó bevételek még nem érik el a 2010-es szintet, két éve folyamatosan emelkednek.

A Napi Gazdaság csütörtöki cikke szerint a 2014-re előirányzott bevétel körülbelül kétszázalékos növekedést feltételez az előző évhez képest. A múlt év volt az első, amikor tisztán érvényesült az egykulcsos, 16 százalékos jövedelemadó-kulcs bevezetésének hatása, 2013. január elsejétől ugyanis megszűnt az adóalap-kiegészítés - más néven szuperbruttósítás - intézménye.

Mivel kedden járt le a személyijövedelemadó-bevallások leadásának határideje, a 2013-as adóévre vonatkozó adatok még nem állnak rendelkezésre, de a költségvetés adataiból kiderül, hogy az idén jelentkező szja-bevételek elő­irányzata 1550 milliárd forint (ennek egyébként 25,6 százaléka realizálódott a januártól májusig tartó időszakban).

A családi kedvezmények rendszerének átalakításával a kedvezményt igénybe vevő adózók zsebében maradó összeg is növekedést mutat, derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 7. hétfő
Regina
37. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 19:34