8 °C Budapest

Nem lesz mindegy, időben beér-e munkába a köztisztviselő

MTI
2013. január 22. 17:10 1 perc

Megváltozik július 1-jétől a közszolgálati tisztviselők teljesítményének értékelése, gyakrabban és más szempontok alapján mérik majd a munkájukat - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.

Az újfajta - a főosztályvezetőkig bezárólag minden tisztviselőre kiterjedő - teljesítményértékeléssel arra keresnek választ, hogy a dolgozó ellátta-e a munkaköri leírásában foglaltakat, továbbá nézik a munkamagatartását, a munkához való hozzáállását, így például azt is, hogy időben jár-e dogozni, kitölti-e és mennyire hasznosan a munkaidejét, mert "elszámoltathatóvá kell tenni a tisztviselőket ilyen alapvető kötelezettségei tekintetében is" - mondta.

Szavai szerint nem elsődlegesen a jutalmazás mértékét szeretnék meghatározni az értékeléssel - noha "lehet értelme differenciált, teljesítményalapú bérezést kialakítani a közigazgatásban" -, az ugyanis egyfajta eligazítással is szolgál a munkavállalónak.

Az alapvető cél azonban nem a szankcionálás, hanem az, hogy mindenki ott és olyan munkakörben dolgozzon, ahol szükség van rá - hangsúlyozta. A közigazgatási államtitkár az új, a korábbinál szerinte jóval egyszerűbb rendszer alapelvei között említette a "pénzért értéket" elvét - vagyis hogy az állampolgárok adóforintjaikért értékes szolgáltatást kapjanak -, az átláthatóságot, az elszámoltathatóságot és a minőségi közigazgatást.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 08:14