7 °C Budapest

Nem lesz kötelező a latin az iskolákban, de ajánlott

Pénzcentrum
2013. január 9. 08:31 2 perc

Bár az Emberi Erőforrás Minisztériuma szerint nyelvi és kultúrtörténeti szempontok alapján egyaránt indokolt lenne a latin tanítása az iskolákban, azt még az elit képzésre szánt nyolcosztályos gimnáziumokban sem teszik kötelezővé szeptembertől. Ezekben az iskolákban a 7. osztálytól csak választható második idegen nyelv lesz - ismerteti az Index.

A megjelent hírekkel szemben még a nyolcosztályos gimnáziumokban sem tennék kötelezővé a latin nyelv oktatását, közölte az Index kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A nyelvoktatási stratégiáról szóló fehér könyv valóban úgy fogalmaz, hogy "a nyolc évfolyamos gimnáziumok sajátossága, hogy kötelezően latint tanulnak a tanulók", de a tárca hangsúlyozta: nincs olyan jogszabály, amely szeptembertől bárhol kötelezővé tenné a latin tanítását.

A nemrég megjelent kerettantervek szerint a latin a nyolcosztályos gimnáziumokban is csak második választható idegen nyelv lesz a 7. osztálytól. A diákok tehát ezekben az iskolákban az angol, német vagy francia mellett nemcsak egy másik élő idegen nyelvet választhatnak, hanem a latint is. A tárca szerint ezek az iskolák kiemelten tehetségfejlesztő intézményeknek számítanak, a latin nyelv tanítása pedig nyelvi és kultúrtörténeti szempontok alapján egyaránt indokolt. A tárca szerint a feladat ellátásához elegendő latintanár is van.

A nyolcosztályos középiskolákba az összesen 200 ezer gimnazista kb. 15 százaléka, 30 ezer diák jár. Az Index egyik forrása szerint a gyakorlatban nem mindenhol lesz a diák szabad választása a latintanulás. Ma is olyan a rendszer, hogy ha valaki humán vagy éppen biológia tagozatra kerül, akkor ott már helyben előírják, hogy az angol vagy német mellett a második nyelve a latin legyen.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?