Százmilliós számlagyárat kapcsoltak le

MTI
2013. január 3. 10:32 2 perc

Egy törvénytelen kávékereskedést és egy számlagyárat számolt fel az adóhatóság. A pénzügyőrök összesen 820 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, ingatlanokat és járműveket, 23 gyanúsított került előzetes letartóztatásba - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Sárközi Alexandra közleménye szerint a két bűnszervezetre ugyanazon a napon csaptak le a NAV munkatársai Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon, 25 helyszínen. Az adóigazgatási szakembereknek sikerült további 130 millió forint visszaigényelt általános forgalmi adó kiutalását megakadályozniuk.

A szóvivő közölte, Dél-Alföldön egy 18 tagú bűnszervezet vezetőjét és tagjait vették őrizetbe, akik látszólag Szlovákiában adtak el kávét, és ezt fiktív számlákkal igazolták. A kávét ugyan elszállították Magyarországról, de rövid időn belül Budapest környéki telepekre fuvarozták vissza, a szállítmány így ismét visszakerült a Pest és Csongrád megyei cégekből álló hálózathoz.

A kiállított fiktív számlák alapján két Csongrád megyei kft. mintegy 750 millió forint áfát igényelt vissza jogosulatlanul. A bűnszervezet vezetőjét, a szervezet tagjait, valamint a fiktív számlák alapján az áfát visszaigénylőket költségvetési csalás bűncselekménye miatt gyanúsítottként hallgatták ki, előzetes letartóztatásban vannak - tette hozzá.

A közép-magyarországi régióban 992 milliós adóhiányt halmoztak fel azok a cégek, amelyek fiktív számlákkal csökkentették fizetendő áfájukat. A szervezet saját fantomcégei állítottak ki hamis számlákat, majd ezeknek megfelelően továbbszámláztak megrendelőiknek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A hálózat felszámolásában egyszerre száz nyomozó vett részt, a gyanúsítottként kihallgatott 17 emberből öten előzetes letartóztatásban vannak csalás, adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt - olvasható a szóvivői közleményben.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?