Élet az Üdülési Csekk után: amit a SZÉP Kártyáról tudni érdemes

Pénzcentrum
2012. január 20. 15:35

Alapvetően megváltozott 2012-től a béren kívüli juttatások rendszere Magyarországon. A változások3,5 millió embert érintenek. A kormány törekvései szerint az új rendszer olcsóbb és hatékonyabb lehet és hozzájárulhat a belföldi turizmus fejlődésének. De vajon melyek a legfontosabb változások?



Az idei esztendő első napjától kezdve fontos változások történtek a magyar adórendszerben. Ezek közül a legtöbb embert a béren kívüli juttatásokhoz adott kedvezmények rendszerének (cafeteria) átalakítása érinti. Az eddigi hideg- és meleg étkezési utalványok és a közismert üdülési csekk helyett egy teljesen új rendszer kezdte meg működését. A felmérések szerint a munkavállalók 90 százaléka kap béren kívüli juttatást, így nagyjából 3,5 millió embernek kell megbarátkoznia az új rendszerrel.

A változások lényege, hogy két új konstrukció indult el, az Erzsébet kártya és a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya. Előbbi a korábbi élelmiszer utalványokat váltja fel az új rendszerben, tehát hideg vagy az idén még meleg élelmiszert is lehet vásárolni a segítségével. A SZÉP kártya tulajdonképpen egy univerzális utalványkártya, amely teljes egészében felváltja az Üdülési Csekket, helyettesíti az egészségpénztári szolgáltatások kifizetését, átveszi a kulturális utalványok szerepét és meleg étkezésre is használható.

Az új rendszerben a munkaadó havi 30 ezer forintot adhat dolgozóinak étkezésre. Korábban az ilyen célra adható juttatás csak 18 ezer forint volt. Ebből havi 5 ezer forint az Erzsébet utalvány, 12500 forintot a munkahelyi meleg étkeztetésre lehet költeni és 12500 forint adható meleg étkezésre a SZÉP kártyán keresztül. A SZÉP kártyára utalt összegből étteremben, büfében, menzán lehet enni, de házhoz szállított étel után is lehet fizetni vele.

A SZÉP kártyának az étkezésin alszámlán túl még két másik alszámlája is van. A szálláshely alszámlára évente 225 ezer forintot utalhat a munkáltató, a pénz belföldi szálláshelyek igénybevételére fordítható. A rekreációs alszámla évi 75 ezer forinttal tölthető fel, ami rendkívül széles körben használható fel. Színház egy, múzeumi belépő vásárolható belőle, de el lehet költeni fitnesztermekben fürdőkben vagy a hazai sípályákon is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az új rendszer bevezetése bizonyára sok kérdést felvett. Jobban vagy éppen rosszabbul járnak vele a munkavállalók? A munkáltatóknak olcsóbb vagy drágább lesz a cafeteria? Elfogadóhelyként kik és hogyan csatlakozhatnak az új rendszerhez? Hogyan működik a SZÉP kártya a gyakorlatban? A kérdések megválaszolására a Pénzcentrum.hu lakossági pénzügyi portál 2012. január 23.- 2012. január 27. között cikksorozatot indít, amelyben a fentieken túl valamennyi az új cafeteria rendszerrel kapcsolatos kérdésre igyekszik válaszolni. Tarts velünk, hogy okosan tudj élni a Széchenyi Pihenő Kártya adta lehetőségekkel!

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 14. 16:06