21 °C Budapest

Eltűnt a szégyenlistáról Győzike és Bea asszony

2011. január 28. 12:02

Frissült az állami adóhatóság által nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók listája. A 2010. december 31-i állapot szerint 2821 magánszemély tartozik, közülük 28-nak lakcíme sincs.

A NAV feketelistájára azok a magánszemélyek és egyéni vállalkozók kerülhettek fel névvel, lakcímmel és - az egyéni vállalkozók - adóazonosítóval, akik a IV. negyedév végén már legalább 180 napja folyamatosan 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkeztek.

Míg a szeptember végi listára összesen 3 307 név került fel, addig december végére már "csak" 2821 tízmillió feletti tartozás volt a magánszemélyek részéről. Pontos számokat az adóhatóság nem közölt, azonban könnyen kiszámolható, hogy a magánszemélyek legalább 28 milliárd forinttal tartoznak.

Figyelembe véve azonban, hogy sok vállalkozás és magánszemély vélhetően jóval több adótartozással rendelkezik a listára kerülés alsó határánál, a jegyzékekben szereplő adózók összes tartozása a fenti minimális összeget még akár további százmilliárdokkal meghaladhatják. (A pontos számokat azért nem ismerhetjük meg, mivel a hatályos jogszabályok kizárólag a nagy összeggel tartozók nevének, székhelyének/lakcímének és adóazonosítójának közzétételét teszik lehetővé az adóhatóságnak.)

Győzike eltűnt

Természetesen továbbra is találunk ismert neveket a listán: A Pa-Dö-Dö nevű duóból ismert Lang Györgyi az adótartozással kapcsolatban egy korábbi interjúban elmondta: "Ez egy olyan pénz volt, ami nem az enyém volt: valakinek odaadtam, az visszaadta, az ő részéről elfogadta az adóhatóság, hogy visszaadta nekem, az én részemről pedig belekötött, hogy én nem adtam vissza az eredeti gazdájának. Kész! Tehát én úgy érzem, hogy vétlen vagyok."

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A tartozók között szerepel Földesi-Szabó László is. A milliárdos gazdasági bűncselekmény miatt elítélt 52 éves alapítványi elnök decemberben sétált ki a bíróságról, ítélethirdetése után. A rendőrség jelenleg is körözi.

Lekerült azonban a listáról Gáspár Győző és felesége, Bea asszony. A sztárpár korábban többször került a címlapokra tetemes adótartozása miatt, ám úgy tűnik, törlesztették adóhátralékukat. 

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm